3. fejezet

Sziasztok Visszajárók!

                    'Kárpótlás az előző részért' tálalva.

MEGLEPETÉS! Hát itt vagyunk újra, hogy folytassuk Jenna és Dorian történetét. Sok mosoly és jókedv között írtam a harmadik fejezetet, szóval remélem, sikerül elnyernem vele a tetszéseteket. Az előző héttel ellentétben most ihletáradatom volt, ezért a rész több oldalról meg van spékelve őrült ötletekkel... Ez egy regény, skacok. Itt megtehetjük ezeket! Engedjük el magunkat, és CSINÁLJUNK ÚGY, MINTHA EZ EGY FUCKING VIDEOJÁTÉK LENNE (értelmi szerző: Spring Breakers film). Itt a hétvége, itt a szerencse és a szórakozás ideje. Dőlj hátra, Olvasó, a kaland ezennel kezdetét veszi. Ihletadónk: Mr. G. Mivel ihletadónk sokat nyaggatott, a fejezetet előbb publikálom. Boldog születésnapot az oroszlánoknak!

............................

      3. fejezet      

                                        NAPI TIPP: Ne félj használni az ellenfél fegyvereit!

                                             Ő sem félt felvenni őket.

Későre jár már, mikor az eltűnt lány családi házát környékezem. Magas sarkú cipőm visszhangokat ver a kihalt utcán, ahogyan céltudatosan haladok előre a kaszinót megcélozva. Szombat van, végre hétvége. Az egyetem növendékei most árvízként öntik el Henderson város központját. Messziről hallom a frenetikus hangulatról tanúskodó sikolyokat, üvegek csattanását, elégedett hörgéseket. Megigazítom a nyakamba aggatott dekoratívnak nevezhető nyakéket és beleszippantok a növényekkel keretezett utca levegőjébe. Mintha egy pillanatra eggyé válnék a természettel, a zöld levelekkel szimultán lélegzek. Elégedettség futkos az ereimben, hiszen egyre több információnak állok a birtokában. Dorian kimondottan jó segítőm, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Bár erről egy szót sem ejtek, nehogy elbízza magát, határozottan így gondolom.

A telefonom ekkor megcsörren. Az emlegetett bárány.

– Jenna kisasszony, maradjon otthon! Üdvözlet, a doktora - mélyíti hangját Dorian, közben krákog, akár egy idős úr. Színjátékán elnevetem magam, viccesnek tartom a baleset óta tartó túlzott gondoskodását. Csupán egy oszlopnak rohantunk neki a pillanat hevében, semmi oka szabadkozni, nem történt semmi végzetes.

– Miller, semmi bajom. Komolyan mondom. Szállj le rólam, semmi szükségem a felesleges aggodalmaidra. Sydney napjában százszor telefonál, hogy a hogylétem felől érdeklődjön. Ne csináld te is, mert megtalál a bilincsem - szakadnak fel belőlem a szavak visszafojthatatlanul. Mosolygok, bár semmi okom rá, váratlan öröm tör rám.

– Az a bilincs nem is olyan rossz ötlet. Apropó, Sydney! Ő is itt van a kaszinóban, éppen Luke barátunkkal kokettál. Hogyha engem kérdezel, elkélne még egy bilincs ma estére, hátha bedurvul a buli. - Hangja felszabadult, nyoma sincs a nyomozás mélyen nyomasztó hangulatának. Ma estére eltűnnek a gyilkosságok, a gyanú, a felelősség. Maradunk mi, az örök fiatalok és persze a temérdek alkohol mennyiség, ami még ránk vár az este folyamán. A jókedv ragadós, amint hallom a háttérben mulató tömeg nevetését. Elkacagom magam, aztán rövidre fogom a fiúval folytatott csevegést.

Annie-ék házához érve lelassítok, majd az egyik fa tövébe rejtőzöm. A nappali nagylámpája felgyullad, a függönyön fekete alakok sejlenek fel. Két férfi beszélget, s hosszabb diskurzus után kezet ráznak. A magasabb pénzt nyújt át az alacsonyabbiknak, mire az bőszen bólogatni kezd. A lámpa kialszik, mire én mélyebbre csúszom a fa törzsére préselődve. Percek telnek el ebben a pozícióban, én mégsem unok rá a várakozásra. Meg kell tudnom, hogy kit vendégelnek meg ily késő órán Watson-ék. Az órámra pillantok, de a számlap túl sötét ahhoz, hogy tájékozódjak. Felsóhajtok, s csak ülök tovább ölbe tett kézzel.

Az ajtó kattanása felveri a csendet, mire én odakapom a fejemet. Legnagyobb meglepődésemre Mr. Watson lép ki az ajtón, az egyetemi portás. Kikerekedett szemekkel figyelem, amint lesétál a lépcsőn, és befordul a járdán. Mivel eddigi tapasztalataim alapján a jó kislányoktól féltik az információkat, ezért előhúzom a fekete farmernadrágom zsebébe rejtett maszkot és felhelyezem. Jobb kezemben ott lapul a Dorian-től kapott pisztoly - aminek a tára az eredetiség kedvéért üres -, mikor kilépek a sövények rengetegéből. Sűrű léptekkel a férfi mögé kerülök, aztán a halántékára nyomom a fegyvert és szinte suttogva felteszem a kérdést.

– Mit keresett abban a házban?

A férfi tagjai megmerevednek, pánik fut át testén. Lassan megemeli a karját, hogy megadja magát, aztán megköszörüli a torkát. Kezem a vállán, erős szorításommal lejjebb kényszerítem az idősödő férfit, aki értetlenül áll a helyzet előtt. Fejében cikáznak a gondolatot, s mikor ennek hangot is ad, én értetlenséggel fordulok felé.

– Sydney? Sydney Cassidy? Megadom a tartozásomat! Itt is van, most rögtön oda tudom adni, csak tedd le szépen azt a fegyvert... Most, ha lehetne. - Szavaira megráncigálom, aztán meggyőzöm arról, hogy nem Sydney vagyok. Aggaszt a tény, hogy ezzel a legjobb barátnőm is belekeveredik a nyomozásba, de ezt az aprócska részletet figyelmen kívül hagyom. Nem ez lesz az egyetlen a mai este folyamán, ami ignorálásra szorul. – Akkor mit akar?

– Választ a kérdésemre, seggfej - veszem fel a filmekben látott gengszter stílust. Bizonytalanul elhallgatok, hátha válaszra nyitja száját a jelen pillanatban gyengének tűnő portás. Lehelete alkoholszagú, s kissé ingatagnak tűnik a pisztoly látványától. Nyel egyet, majd magára erőlteti az alamuszi emberek tettetett nyugalmát.

– Ők a rokonaim. Tartoztak nekem, amiért a lányuknak hitelt adtam. Mr. Watson az öcsém, csak rendeztük a sorainkat. Sydney, ha elmondod, hogy te vagy az, nem teszek feljelentést. Csak engedj el szépen, mind a kettőnknek jobb úgy, angyalom.

– Hallgass! - lököm el magamtól. Rémülten felém fordul, szemei kételyek ezreit sugározzák felém. - És most futás... - mosolyodom el angyalian, ami kellően groteszk hatást gyakorol rá. Megrezzen egy pillanatra, aztán kérésemhez híven megiramodik. A fényárban egyre kisebbé válik az alakja, s aztán befordul az egyik kisutcán. Leszakítom magamról a maszkot, elrakom a fegyvert és folytatom az utamat. Lépteim kimértek, ahogyan igyekszem tartani a feszes tempót. Talpam alatt izzik a talaj, hatalmas adrenalin löketet ad a támadás emléke. Közben kapok egy hívást Sydney-től, de nem veszem fel. Már csak pár méterre járok a szórakozóhelytől, felesleges volna felvenni.

Nem kell sokat várnom, amíg bekerülök a kaszinóba. A hétvégére oly jellemző tumultus fogad, s még a levegő is fülledt bent. A padlót barna szőnyegek dekorálják, mindegyiken egy-egy szerencsét jelképező szimbólum. Éppen egy patkót ábrázoló kárpiton álldogálok, és tűnődöm, vajon hol is kellene kezdenem. Az italpultnál brancsokba gyűlve dülöngélnek az emberek, mindenkinek a kezében ott virít a zöld pohár, amin Fortuna fiktív női alakja nyújtózik. Isznak, mint a gödények. Köztük kiszúrom Sydney-t, amint Luke barátunkkal beszél, s közben kortyol egyet a zöld pohárból...

Odavonszolom magam a tömegen keresztülvágva, majd az ifjú pár elé vágok. Luke megriad tőlem, így sikerül leöntenie az italával. Kellemetlenül köhög egyet, aztán Sydney-re pillant, akinek az arcára fagy a mosoly. Az én tüdőm szaporán jár a meglepettségtől, miközben igyekszem egy kendőt szerezni magamnak. Miután sikerül a pultostól egy konyharuhát kérnem és felitatni vele a ruhámba ivódott nedvet szigorúan a könyvtáros fiúra nézek.

– Bocsi, Jenna - mosolyodik el.

– Semmi nem történt - szól közbe Sydney. - Gyere Jenna, te is igyál valamit. Hé, cuki pultos, egy kis vodkát a barátnőmnek... - Közelebb hajol a pulthoz, majd félig érthetően azt súgja: - Még teljesen józan, és ezen szeretnék segíteni. - Az alkoholos italokat keverő srác szájára egy cinkos mosoly ül, amint a vodkás üveghez fordul. – Mesélj nekünk, Jenna! Te miről írtál a beadandódhoz, amit Miller professzor kért holnapra? - teszi fel ezt a kétségbeejtő kérdést szőke barátnőm.

– Hogy mi? Ilyenekről szeretnétek beszélni szombat este? Ti lököttek vagytok - veszem el a pulton hagyott vodkás poharat és belekortyolok. Nem hazudok, letaglóz a tény, hogy én egy árva betűt sem írtam az örökletes betegségekről - amiről a beadandónknak szólnia kellene -, sőt... még betegséget sem választottam magamnak, amiről írhatnék ebben a tekintetben. De mielőtt túlságosan belesüppednék az elégedetlenségbe kiiszom a poharat és kérek egy újabb kört. – Miért érzem azt, hogy zavarok? - teszem fel a kérdést Sydney-ék felé fordulva. - Ja, mert itt smároltok előttem, tényleg! Már tudom - teszek szemrehányást a fiataloknak, akikhez el sem jut a pikírt megjegyzés. Egymás karjába bújva, s ajkába kapaszkodva ismerkednek egymással, ami kívülről felér egy teljes orgiával. Miután kikapom az italomat rekordsebességgel húzom le. Mondani sem kell, hogy ezek után tántorogva indulok el a pókerasztalok irányába. Többen inzultálnak a szlalomom végett, de nem törődöm velük. Mosolygok egyet-egyet, aztán folytatom a kacskaringós utat.

Már negyed órája cövekelek egy asztal mellett, ahol kártyákat látok, de nem ismerem fel a játékot. Igyekszem koncentrálni a lapjárásra, de semmire sem megyek vele. Bár nem vetettem bele magam az ivászatba, éppen eleget sikerült feltermelnem ahhoz, hogy homályosan lássak és az impulzusok negyedét észleljem. A jókedvem stabil, s ezen az sem ront, hogy a világ kissé ingoványosnak tűnik előttem. Nagy tűnődésem egy kéz zavarja fel, valaki lehúz az ölébe. Ijedten nézek fel, de a férfi nem ismerős.

– Szép estét, hölgyem. Engem kerestél? - hajtja le a kezében tartott lapokat.

– Dorian? - kérdem bizonytalanul.

– Szolgálatára, hölgyem. Hívj, ahogy akarsz! Elég jól haladok a pénzzel. Ha még vársz egy keveset át is tudom nyújtani a becses összeget - súgja a fülembe. Felidézi az előző alkalmat, amikor először találkoztunk ennél az asztalnál. Ugyanitt ült, ugyanilyen határozott volt, csak az én pozícióm volt más. Ellenségek voltunk, most bajtársakként ülünk itt. A szívem dobbanásai egyre hangosodtak, beleremegtek ajkaim a közelségébe. Lehullottak a védelmet nyújtó falak, s még csak csatabárd sem kellett hozzá. Figyeltem Dorian szemeit, ahogyan végigfuttatja őket az asztalon, de most már látom. Látom az arcában megbújó örömöt, ami arról árulkodik, hogy jó lapokat szorongat. Megkezdődik. Újra a régi lemez... Az asztalnál valaki All in-t mond. A fiú gondolkodón a kezére mered, majd tartja. Megsimogatja a hátamat nyugtatás gyanánt, aztán már csak annyit látok, hogy besöpri a zsetonokat.

Feltápászkodunk a székről, Dorian illedelmesen megköszöni a játékot, aztán elvegyülünk a tömegben. A fiú megjegyzést tesz az állapotomra, miszerint a kelleténél többet ittam, de elengedem a fülem mellett. Mikor sikerül egy kis nyugalomra lelnünk az emberektől távol fixírozni kezdem a ruházatát. Kék kockás ing van rajta egy barna bőrmellénnyel, amit egy rövid nadrággal párosított. Haja hosszú, szőke tincsekben lóg vállára, szemei előtt szemüveg. Képtelenség nem elnevetni magam a látványtól, förtelmesen fest.

– Mi ez a maskara? A farsang még messze van. Remélem, nem így szerettél volna imponálni nekem, mert akkor mellélőttél.

– Ha imponálni szeretnék neked, magamat adnám - nagyzol, amitől a hideg végigfut a hátamon. Józanítóan hat rám az egoizmusa, amitől nem csak józanul tudnék a falra mászni. Sértettségemben kidugom a nyelvem, mire ő magához húz. Nem kapok levegőt abban közelségben, amiben vagyunk, ezért megkísérelem eltolni magamtól sikertelenül. Szemeivel végigméri a kezem, vállam, nyakam, arcom, s szememnél megállapodik. – Visszanyertem a pénzed, Miss Wester. Mi a jutalom?

– Az, hogy nem rúgom szét a segged. Na, gyerünk! Infókat hoztam... - válaszolok undok hangnemben, de ő nem ereszt el. A zsebéből előkotor egy érmét, aztán felmutatja előttem. Fejével a mögöttünk álló félkarú rablóra mutat és elmosolyodik.

– Próba, szerencse. Bedobom az érmét, te pedig hagyod, hogy megcsókoljalak. Ha nyerünk, a pénz természetesen a tied és én boldogan megyek haza. Ha nem nyerünk, te morcos leszel, azonban a vigaszdíj: felpofozhatsz, ingyen és bérmentve. Jenna, ez egy vissza nem térő alkalom. Most nem fogom le a kezed, mint azon az éjjelen.

– Legyen - vágom rá.

Dorian a behemót szerkezethez fordul, bedobja az érmét, majd a karra helyezi tenyerét. Én közelebb lépek hozzá, és lassan tarkójára illesztem ujjaimat. Halvány vigyorra húzza száját, szabad karja a derekamra csúszik. Lehunyom szemeimet, hogy átadjam magam a végzetnek, amit Miller mért rám, a nyomozótársam. Nyakamban érzem a lélegzetét, már csak másodpercek kellenek, hogy elérjenek ajkai. S ekkor meghúzza a kart, a csókcsata kezdetét veszi. Hallom ahogyan a fülembe pörögnek a szalagok, az agyam riadót fúj a szívemnek. S a trombita lassanként elhalkul, míg én átadom magam az ösztönöknek, amik sosem szeretnének végezni ezzel a háborúval. A szalagok sorban pattannak... Az első megáll... A második csilingelés is felhangzik, aztán már csak az utolsó várat magára. A gépezet őrült szirénázásba kezd, de mi képtelenek vagyunk elengedni egymást. Végül valaki lerántja rólam Dorian-t, ezzel is megoldva a helyzetet. A gépen három piciny Jackpot jel villog, a körülöttünk sürgő emberek megőrülnek. Valaki ütlegelni kezdi az ajkaimról letépett fiút, s közben azt ordibálja, hogy csaló, álnok csaló. Dorian odadobja a zsetonos zacskót és int, hogy húzzak onnan. Rohanva indulok meg a kijárat felé, gyorsan kiváltom a nyereményt, aztán már fel is szívódok a helyről.

Az utcákat rovom, akárcsak a kaszinós élmények előtt. A belváros bár zajosabb a külvárosi részeknél, ennek is megvan a maga hangulata. Fények keringőznek előttem, oldalt egy szirénázó autó rohan el, dudálnak az autósok. Két lányt pillantok meg a járda túloldalán, akik egymást támogatva igyekeznek egyenes útvonalat leírni. Cipőm orrára téved tekintetem, de fentről kimondottan egyenesnek tűnnek a lépteim. A friss levegő kitisztítja az agyamat, egyre élesebbé válik a világ. Bár a jelzőlámpák gyors váltása még olykor megzavar, jobban érzem magam. Rácsörgetek Dorian-re, de nem válaszol a hívásomra. Haladok tovább, több bár mellett sétálok el, majd a szórakozóhelyeket éttermek váltják, mígnem eljutok a kis trafiksorig, ami már a főút végét jelzi. Lefordulok egy kisebb utcán, majd hosszas bolyongás után azon a domboldalon találom magam, ahová a baleset estéjén jöttünk. Újra somolyogni kezdek az oszlopba való belerohanásunk élményén, aztán a fejemhez kapom a kezem. De fejfájásnak nyoma sincsen, felszívódott minden tünet.

Egy sms-t hagyok az elveszett báránynak, akiért talán aggódnom kellene, mégis sokkal talpraesettebbnek képzelem annál, hogy aggódjak. Letelepedek a fű közepére, végtagjaimat négyfelé vetem és kacagni kezdek. Jackpot-ot pörgettünk, pókerjátszmát nyertünk, rengeteg pénz van most a zsebembe. Bár a jackpot nyereményét elszalasztottuk, kárpótolt Dorian ma esti profitja. Szuggerálni kezdem az eget, ahol a csillagok körkörös forgásba kezdenek előttem, együtt örülnek velem. Kacagnak. Megnyalom az ajkamat, s csak ekkor veszem észre, hogy mellettem fekszik egy ember. Reflexszerűen a lábába rúgok, mire ő felszisszen.

– Elbasztam. Még sosem történt ilyen... De legalább a személyazonosságomat sikerült megőriznem. A fél kaszinó most egy Dimitrij nevezetű orosz hippi után kutat, aki csak ma estére marad Hendersonba. Holnap Las Vegast célozza meg a saját szerénységével. Nevetséges - ismerem fel Dorian hangját. Más ruhában van, és a parókától is sikerült mostanra megszabadulnia. Egyszeriben megértem az álruhát, bár az okát még most sem lelem, miért kellett életre kelteni Dimitrij-t, az orosz hippit.

– Te őrült! Annyi pénzünk van, sosem verjük el... - válaszolok.

– Ez a te pénzed. Ha rajtam múlna nagyon gyorsan elvernénk. Gondolom megijesztett a verekedés, meg minden... Bocsánat, elbasztam. Rátaláltak a kistükrökre, bassza meg!

– Te csaltál? - ülök fel a fűben. A fiú követi példámat, hogy közelebb kerüljön hozzám. Markába zárja kezemet, de én kirántom a szorításból. Csalódottan figyelem arcát, míg ő mélyeket sóhajt. Bűnbánóan rám sandít, de én nem tágítok. - Válaszolj! Csaltál? - kiáltom.

– Jenna, nyugi... - kezd bele a szokásos szövegbe.

– Ne, ezt most ne! Akkor is csaltál, amikor tőlem elnyerted a maradék pénzemet? - Dühösen meredek rá, szörnyen idegennek érzem abban a pillanatban. Kiábrándultságomon csupán válaszával sikerül egy keveset könnyíteni. Válasza nemleges, de én már ebben sem bízom igazán. Elfordulok tőle, levetem a cipellőmet és fejbe verem vele. Ő szélesen elmosolyodik, majd hirtelen rám veti magát. Kacagni kezdek a civakodásunkon, iszonyatosan gyermeteg a torzsalkodásunk. Mire képes pár deciliter alkoholos ital, Istenem...

Szeretet szabadul fel belőlem két pofon, s egy csók között. Elpárolog a düh, és jókedv váltja fel helyét. Szekáljuk egymást, akárcsak egy bohókás házaspár, akik megnyerték a Jackpot-ot. Körülöttünk a bankjegyek összekuszálódnak, a fűben, szerte széjjel hevernek a száz dollárosok. Marokra fogom őket, aztán Dorian képébe hajítom.

– Te csaló... Csaló vagy, Miller. Piszok csaló - ismételgetem a szót, megízlelem s kiköpöm újra-újra. Ő már nem is foglalkozik velem, helyette lapockámra fűzi ujjait és magára ránt. Újabb nevetés szabadul fel a tüdőmből, nem bírok a hirtelen tett mozdulataival. Hogyan is szokhatnám meg egy olyan ember közelségét, aki a múltban rosszat tett? Igyekszik jóvá tenni, ennyi a mentsége. Édes mentség.

– Csak figyeld, hogyan rendezem le a szíved elrablását. De vigyázz, mert csalok. Jobban, mint gondolnád - mosolyodik el.

A mosoly, ami akkor égett bele a szívembe.