Prológus

Köszöntelek az oldalon, kedves Olvasó!

Hogyha itt jársz, és még nem ismerős a nevem, akkor engedd meg, hogy bemutatkozzak. Az írói nevem Gabriella Fisher, de szólíts csak Ellának. Hogyha szeretnél többet megtudni rólam, akkor Az íróról menüpontban olvashatsz rólam. De feltételezem nem ezért vagy itt, hát vágjunk is bele a lecsóba! Ez lenne tehát a Smooth Criminal című regény prológusa. Bevallom, még kellően bizonytalan vagyok a történettel kapcsolatban. Nem tudom, hogy érdemes volna-e folytatnom, vagy inkább át kellene adnom a Lomtár óvó őrizetének. Nem leplezem, főként az olvasóknak írok, ezért is kérdeznélek meg titeket, hogy benne lennétek-e ebbe vagy találjak ki egy ennél ütősebb regényt? :)

Hogyha sikerült megnyernem téged a prológussal, akkor hagyj kommentet! Hogyha unalmasnak tartod, azt is megírhatod nekem. Nem fogok senkire sem pikkelni emiatt, hiszen ezért vagyunk itt. Nem harapok. Egy picit talán nagy a szám, de harapásra eddig még nem került sor. Hogyha valakit ez motivál: légy te az első, akibe belekóstolok! Hogyha igazán elszánt vagy, és be szeretnél kerülni a kemény magba, akkor akár Olvasónak is feliratkozhatsz a blogon. Remélem, sikerül felkeltenem az érdeklődéseteket ezzel a prológussal.

ELLA FISHER

..........................................

     Prológus     

          ahol felvesszük a fonalat

Az egyetemi könyvtár éjjel kimondottan ijesztő tud lenni. Megmagyarázhatatlan zajok, kétes fények fellobbanása majd gyors kialvása - ebben merül ki az ijesztő fogalom. Lehet pontosan ezek miatt tartják zárva a helyet az éjjeli órákban, de jelen esetben ez nem érdekel. Igyekszem túltenni magam ezeken és a dolgomra koncentrálni. Bőszen lapozok az újságban, majd olvasni kezdem a következő cikket, ami az előző haláleset részleteit hivatott feltárni. A legfontosabb információkat belevésem a nyomozási naplómba, aztán folytatom az olvasást. Ez így megy már órák óta, de nem érzem magamon a fáradtság jeleit. A bűncselekmény sorozat több adrenalin löketet ad, mint eddig bármi más. A végére kell járnom az ügynek, ebben az egyben biztos vagyok.

Aggódom Annie miatt, amiért egyedül kellett hagynom a kollégiumi szobánkban. Hiába próbáltam rábeszélni az esti programomra, ő csak nem állt kötélnek. Azzal védekezett, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, hogy holmi bűncselekmények utáni nyomozással foglalkozzon. Egyetlen célja, hogy elkerüljön mindennemű kellemetlenséget, ami ezzel az üggyel jár. Igyekszik vigyázni magára, s ez a legtöbb, amit ő a saját részéről megtehet. Mondanom sem kell, hogy ezzel én egyáltalán nem értettem egyet. Ellenzésemnek még abban a szent minutumban hangot is adtam, de ez nem változtatott Annie véleményén. Mindig is makacs volt, és lesz mindaddig, amíg megteheti.

Elhessegetem az Annie körül legyeskedő gondolataimat, aztán újra a naplómhoz fordulok. Az előző havi szám cikkét is sikerült ezúttal feldolgoznom, készen állok az önálló nyomozásra. Behajtom a keményfedeles könyvet, aztán visszahelyezem a magazint arra a polcra, ahonnan levettem. Visszaérve a helyemre kisméretű táskámba hajítom a naplót. A szövettáska alján egy fehér cetlit pillantok meg, aztán kikotrom belőle. Szabad ujjaimmal beleejtem táskámba a könyvet, majd a cetli szétnyitásával bajlódom. Megkeresem a legközelebbi fényforrást, aztán olvasni kezdem.

Ez a cédulázás elég béna, de szerintem sikerült rátalálnod az emberedre. Segíteni szeretnék neked ebben a nyomozásban. Várlak a szobámban a részletekért! Ha nem ismerted volna fel az írásomat:

Dorian

Egy fintor kúszik az arcomra a név láttán, mintha egy kellemetlen álomban lennék. Bár nem számított rá, én határozottan emlékszem az incidensre... Ha kétszer annyit ittam volna azon az éjjelen, még akkor sem tudnék megfeledkezni arról a pókerpartiról. Az Eldorado Kaszinóban voltunk éppen. Csupán látásból ismertük egymást az egyetemről, de ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy ellenségként kezeljük a másikat. Mind a ketten pókerezni szerettünk volna. Egy asztalhoz kerültünk. Szokásomhoz híven eleinte visszahúzódó voltam az első körökben, igyekeztem kilesni a játékosok stratégiáját. Dorian végig csak blöffölt. Kimondottan szerencsétlen keze volt, mégis sikerült jelentős összeghez jutnia hamiskás játéka révén. A sokadik körben, egy színsorral a kezemben All in-t mondtam. Emlékszem, Dorian szemöldöke egy kissé megemelkedett, de tartotta. Merésznek képzeltem, hogy még ilyen szorult helyzetben is ragaszkodik a blöffjéhez. És ekkor leterítette a Royal flössét, ami mindenkiből mosolygást csalt elő, kivéve abból az egyetlen személyből, aki ráfaragott arra a körre: belőlem. Az asztalra csaptam és elviharzottam onnan, hogy egy újabb alkohol dózissal örvendeztessem meg magamat. Minden pénzemet sikerült eljátszanom, amit a nyárra tartogattam. A keserűségemen már csak Dorian újabb feltűnése rontott. A pultra könyökölt, majd tett egy ajánlatot. Azt mondta, hogyha vele töltöm az éjszakát, nekem adja a nyereményét. Mivel az összeg jelentős volt, képtelen lettem volna visszautasítani az ajánlatát. Élveztem azt az éjjelt. De csupán az éjjelt. Reggel egy peták nélkül szívódott fel a srác, ezzel megszegve az ígéretét.

A hátamra kapom a táskámat és elindulok a kijárat felé. A pótkulccsal bezárok, aztán az ajtó alatt becsúsztatom a kulcsot. Elindulok a fiúkollégium felé, miközben próbálom lehűteni az idegeimet. Leírhatatlanul bosszant Dorian múltbéli műve, és ezt képtelen vagyok leplezni. Mintha az arcomra írnák az ellenszenvet, úgy haladok a fiú ajtaja felé. Lépteimmel halkan szökkenek előre, nehogy zajt csapjak az éjszaka közepén. A látási viszonyok gyatrák, ezért a falat tapogatom, hogy némi támpontot szerezzek. Az ajtókhoz érve a falapra szögelt számokat fogdosom. Végül elérek a huszonnégyes számhoz.

Bentről alternatív zene üteme hallatszik a vártnál hangosabban. I'm waking up to ash and dust. I wipe my brow and I sweat my rust. I'm breathing in the chemicals... Kopogtatok az ajtón, de válasz nem érkezik. Úgy érzem, érdemes lenne halasztani a megbeszélést, hiszen ki akar ilyen embertelen időben a nyomozásról tárgyalni? Mindkettőnknek jól esne egy kis pihenés. Már éppen azon töprengek, hogy elindulok a körletem irányába, amikor az ajtó kinyílik. Dorian megköszörüli a torkát, aztán beljebb tessékel a szobájába.

– Szép estét, Miss Wester. Gondolom a cetli miatt vagy itt, amit a táskádban hagytam. Sajnálom, hogy nem cédulán értesítettelek - kunkorodik fel a szája a cédula szó után. Nevetségesnek tartja a céduláimat, amivel csapatot szeretnék toborozni magamnak. Bár annyiban igaza van, hogy kisebb sikernek örvend, mint én arra számítottam, egyáltalán nem olyan bugyuta ötlet.

Előveszi az egyik füzetét és lehúzza róla a kis post it fecnit, azaz az általam elnevezett: cédulát. Felolvassa hangosan a rá vésett szöveget és felmutatja. Megkérdezi, hogy én írtam-e rá a szöveget, majd miután tisztázzuk, hogy igen, megdicséri az írásomat. Egy - a könyvtárihoz hasonló - fintor rajzoldóik az arcomra, de szó nélkül hagyom. Miért is ellenségeskednék az egyetlen segítőmmel, akivel bár ellenszenvezek, a jelentkezését nem tagadhatom meg.

Tekintetemet végigfuttatom a szobán, ahol jelenleg a rendetlenség univerzuma készül beszippantani. Az ágy összekuszált, a szekrény ajtaja nyitva, amin keresztül belátni a behányt ruhák közé. Az íróasztalon tollak hevernek kitépett lapok társaságában. A számítógép képernyője ég, ezernyi megnyitott oldal villog a tálcán. A sarkon egy folyékony szappanos flakon szúr szemet. A tárgy felé mutatok és közben felteszem a kérdést:

– Az mihez kell? - Hátrafordul, majd sietős léptekkel odalódul. A flakont az első fiókba dobja, aztán újra az irányomba néz. Tekintete pillanatok alatt szarkasztikusból visszafogottba csap át. Rajtam a sor, hogy egy csípős megjegyzéssel a fiú önérzetébe gázoljak. - Nincsen baj az önkielégítéssel a te esetedben. Nem kell szégyenkezned, én megértem a dolgot. Csak vigyázz, nehogy egyszer a kezed is elhidegüljön tőled. Az kellemetlen volna... - húzom el a számat.

Az arcára fagy a mosoly, látszólag meglepi az, amit mondok. A képét látva még röhejesebb a jelenet, és ez jobb kedvre derít engem. Nyel egy nagyot, aztán lesüti a szemét. Az ágyára néz, majd elmosolyodik az emlékek között úszkálva. Jól tudom mi jár az eszében, hiszen én is pontosan emlékszem minden részletére annak az estének. Szavak nélkül is értem célzását, ahogyan rám futtatja a tekintetét. Ő mégsem hagyja üzenetét a kognitív képességeimre, szavakba önti a véleményét.

– Tavasszal még máshogyan doromboltál az ágyamban. A múlt engem igazol, szóval felesleges erről többet beszélni.

Ezzel lezárjuk az ügyet és áttérünk a nyomozásra, illetve annak részeredményeire. Én megmutatom neki a naplót, közben információkat darálok, amiknek valószínűleg a felét sem fogja fel. A légkör feszült, amit az élcelődések generálnak köztünk. Mind a ketten az aktákra figyelünk, mintha megszűnnének a negatív érzések, amik eddig összekötöttek minket. Dorian komoly arcot vág, homloka elmésen kisimul. Kezébe veszi azt a lapot, amin a holttestek megtalálásának helyszíneiről vannak információk. Sorra veszi a három lányt, akik eddig eltűntek, aztán felsóhajt. Első ránézésre ő sem lát összefüggést köztük, de nem adja fel.

– Hogyha megengeded ezeket lefénymásoltatom, aztán visszaadom a jegyzeteidet. Bízhatsz bennem - pillant rám komolyan. Én bólintok, ezzel engedélyt adva az irataim elkobzására. Az arcán egy halvány mosoly fut keresztül, szemei azonban kemények maradnak. Mintha kicserélték volna, olyan tisztelettel tekint rám. A hivatalosság kedvéért kezet fogok vele, és elindulok az ajtó irányába. Az utolsó zeneszám is elhalkul, amint kilépek a szobából.

– Jó éjszakát, Mr. Miller!

Az órám hajnali négyet mutat. Kilépve az épületből kellemetlen sugarak törnek keresztül a levegőn. Szorosabbra fogom a pulóveremet, és igyekszem meggyorsítani a lépteimet. Egy ásítás hagyja el a számat, észrevétlenül talán, de sikerült elálmosodnom a röpke megbeszélés alatt. A táskám üresen lötyög a hátamon. Nem tudom, milyen belső hang késztet rá, de megbízom Dorian szavában. Egy biztosnak tűnik, ezt a nyomozást komolyabban veszi, mint engem azon az éjjelen. S bár ez rám nézve sértő, a terveim tekintetében inkább nevezhető megnyugtató tényezőnek. Az elégedettség melegséggel áraszt el.

Halkan nyitok be a szobába, nehogy felkeltsem Annie-t, aki éppen az igazak álmát alussza. A redőny le van húzva, így semmit sem látok a szobából. Közelebb bicegek az ablakhoz, hogy egy kevés fényt eresszek a szobába. Felgörgetem a redőnyt, éppen annyira, hogy a parkettát karistolt csíkokban világítsa meg. Kutatni kezdek az asztalon, hogy megtaláljam a szekrényem kulcsát. Miután ráakadok a harmadik fiókban, rögtön átöltözök és bevetem magam az ágyamba. Szemeimet még egy pillanatra felnyitom. A világ ferde a szemem előtt, mintha egy oldalra billentett hógömbben ülnék. A fénysugarakon túl azonban valami aggasztó tűnik ki. Annie ágya üres. 

Annie eltűnt.