2013. július 29., hétfő

1. fejezet

Drága Olvasók!
                         Remélem velem tartotok az első igazi fejezetnél.

Nagyon szépen köszönöm a fogadtatást, egyszerűen imádnivalóak vagytok mindannyian. Csókoltatom a feliratkozókat, akik rövid idő alatt elértek egy kisközség létszámot, illetve külön köszönetemet fogadják a megjegyzést írók. Olyanokat olvastam tőletek, amitől káprázott a szemem. Csakis reménykedni tudok, hogy a továbbiakban sem töröm le a lelkesedést. No, de ennyit a hálálkodásból, mert a végén rám untok és mehetek melegebb éghajlatra a regényemmel együtt. Hogy ezt elkerüljük, tereljük a szót az első fejezetre. Nem tudom, hogy mire számítotok, de szerintem most sikerül rátok cáfolnom. Jenna nyomozóasszony első kalandjának kapuja előtt állunk, hát minek húzzam tovább az időt? Szemüvegeket elő, itt az újabb betűhalmaz, ami megfejtésre vár. Analizátort elő!

..................................

      1. fejezet      
                                          NAPI TIPP: Sose becsüld alá az ellenségedet!

A könyvtárban halvány gyertya fénye pislákol, miközben sikolyok törnek utat a folyosón. Rémület lesz rajtam úrrá, de én folytatom a munkámat, a végeláthatatlan jegyzetelést. Leírt betűimen meglátszik kezem szüntelen remegése, a toll rekviemet jár ujjaim között. A falakra egyre élesebben csapnak fel a fénylángok, mígnem a gyertyán táncoló tűzmag emberi méreteket ölt. Egy nyüszítés szabadul fel a tüdőmből, mégsem tágítok az újság cikke mellől. Suttogások hada hangzik fel: menekülj, ne üsd bele az orrod, mentsd az életedet! Egybehangzóan süvítik, míg a gyertya csonkig nem ég. Ekkor a sikoly megszakad, zavaró csend szakad rám. Becsapom a naplót és rohanni kezdek, rohanni Annie felé, aki bajban van. A lábaim ólomsúlyúak, én mégsem tántorodom vissza, futok, amilyen gyorsan csak tudok. Végül elérem a szoba ajtaját, amit ismeretlen erővel tépek fel, de már késő. A szoba üres.
   És ekkor felébredek.
Az álom újra és újra előszökik emlékezetemből, mintha figyelmeztető lövést akarna ejteni a szívemen. Szinte hallom, ahogyan a gyilkos vicsorog és azt mondja: Te ne avatkozz bele! Ez az én ügyem. Azonban ez az incidens csak még ösztönzőbben hat rám, ahogyan bosszúval vegyül az elkövető iránt érzett ellenszenvem. Biztos vagyok magamban. El kell kapnom azt a gazfickót, bármibe is kerüljön. Ha már képes voltam feláldozni Annie-t, akkor saját testi épségem veszélyeztetése már igazán bagatellnek számít.
Annie eltűnése óta egy percet sem tudtam aludni. Koffein adagokon tengődtem, az előadásaimat is kihagytam. Néha napján, amikor betévedtem az egyetem épületébe, úgy ballagtam a folyosókon, akár egy lelketlen zombi. A figyelmem középpontjában Annie eltűnése állt, semmi más. Felesleges volt tehát újra megkísérelnem az iskolába járást, hiszen próbálkozásaim mindig sikertelenül zárultak. Sydney kismilliószor hívott már a mobilomon, de én nem válaszoltam a hívásaira. Dr. Miller professzor is érdeklődött a hogylétem felől, említette, hogy mostanság keveset lát az előadásain, de én pár üres frázisnál és mentegetőzésnél többet nem tudtam nyújtani válasz gyanánt. Teljesen elzárkóztam a külvilágtól. Kellett egy kis idő, amíg helyreállítottam a saját lelki békémet és újra erőt merítettem a nyomozás eredményeiből. Tehát, hogy közelebb kerüljek Annie eltűnésének felderítéséhez, elhatároztam, hogy meglátogatom a szüleit, akik mély letargiába zuhanva fogadtak engem, eltűnt lányuk barátnőjét...
– Nagyon sajnálom azt, ami a lányukkal történt. De még semmi sincsen veszve. Hogyha előbb rátalálnak az elkövetőre, mintsem... - Félbehagyom a mondatot, nehogy tapintatlanságon érjenek. Nem szeretném ilyen feltételezésekkel megbántani Annie-t, ezért inkább máshol folytatom a mondandómat. – Annie okos lány, és nagyon elővigyázatos. Biztosra veszem, hogy nincsen semmi baja. Higgyünk benne - kérem a szüleit.
A kanapén ülve lopott pillantásokkal körbetekintek a családi házban. Tágas szobák váltják egymást, friss levegőt biztosítanak a nyitott ablakok. A kertből őszülő fák lombjai integetnek be, félig sárguló leveleket meresztgetnek az ágak. Bent a falak halványzöldre vannak mázolva, és családi képek függnek rajtuk. Az egyiken egy születésnapi parti mementója, a tortán a tizennyolcas szám díszeleg. Mellette egy karácsonyi emlékkép, Annie arca pirospozsgás, fején egy nevetséges, piros sapka. Olyan ártatlanul boldognak tűnik a fotográfián. A szívem elszorul a lány arcának láttán. Nyelek egy nagyot, aztán újra a velem szemben ülő szülőkre fókuszálok.
– De miért pont a mi drága Annie-nket! Olyan ártatlan lélek volt, egy rosszakarója sem volt neki! Mindig is szerény volt, senkivel sem állt összetűzésben. Ugye Roger, drágám? Szólj már valamit! - ágál az aggódó anyuka. Láthatóan kikel magából, ahogyan ismét Annie eltűnésének fájdalmára érez. Arcának lágy vonásai eltorzulnak, majd egy könnycsepp gördül végig arcbőrén. Az apuka mellkasára vonja, és csitítgatni kezdi feleségét. A nő szavakat mormol, de az ing felfogja hangját, így csak halk duruzsolás hallatszik felőle. A férfi rám emeli tekintetét, majd elnyűtten annyit mond:
– Szeretjük a kislányunkat és ez most nagyon nehéz nekünk, bocsássa meg Miss Wester. Mi csak... a feleségemmel együtt... hiába keressük az okát ennek a szörnyűségnek, lövésünk sincs, miért éppen Annie-t szemelte ki áldozatául az a pszichopata. - Szemében bizonytalanság csillan, mintha mélyen titkolna valamit. Szemeit lesüti, aztán újra a mellette ülő nőre tereli figyelmét. – Semmi baj, drágám. Szedd össze magad - nyom csókot a homlokára. A feleség felemelkedik.
– Biztosan nincs semmi, ami okot adhatott volna arra, hogy valaki, akárki bosszút álljon Annie-n? Egy ellenséges személy, viszonzatlan szerelem, akármi... - puhatolózok a lehetséges válaszok között, hátha emlékezésre bírhatom a szülőket. Bár Annie-vel nem sikerült teljesen bensőséges kapcsolatot kialakítanom, elképzelhetetlennek tartom, hogy az élete makulátlan legyen. Mindenki szerez út közben akarva-akaratlanul rosszakarókat, ha mást nem, irigyeket, akik pásztázó szemmel figyelik az esetleges botlásokat. Ők ezen botlások láttán elégtételt nyernek, amivel hűteni tudják önnön hiúságukat. Sok ilyen ember volt az egyetem falain belül, s kívül egyaránt. Kellett, hogy legyen magyarázat a lány eltűnésére.
– Higgye már el, Miss Wester, nem volt ilyen! - kelt ki magából a férfi. Hirtelen támadt dühe meglepett. Ő látva zavaromat bocsánatot kért a felindulásért, aztán nyugodtabb hangnemben folytatta. – Nem voltunk mindennapi kapcsolatban a kislányunkkal, ahogyan azt ön is tudja. Hogyha lett is volna ilyen, mi nem tudnánk róla. Annie sosem volt beszédes típus, harapófogóval kellett kihúzni belőle minden árva szót... - Szavai mintha kötélként feszülnének a nyakán, feszengve beszél a lány habitusáról. Óvatosan félrebillentem a fejemet, gondolkodóba esek. Gyorsan rebegek még egy köszönömfélét, aztán felállok a bézsszínű díványról. Kezet fogok velük, hálámat nyilvánítom fogadtatásuk iránt, majd elindulok az ajtó felé.
Amint a kilincsre tolom kezemet megszólal a csengő. A hang hallatán hirtelen összerezzenek, de sikerül hamar túltennem magam a benyomáson. Érdeklődve a hátam mögé lesek és megkérdezem, hogy várnak-e valakit, azonban a válaszuk nemleges. Kinyitom az ajtót, s meglepetten figyelem a küszöb előtt ácsorgó férfit. Fekete öltöny és fehér ing feszül mellkasán, tekintete határozott. Felmutatja a jelvényét, majd bemutatkozik:
– Jó napot kívánok, McAvoy nyomozó vagyok - teszi el a kezében szorongatott jelvényt. Laposan rám pillant, s tekintetét újra az idősebbek arcára futtatja. Mozdulatai arisztokratikusak, azonban van bennük valami bizalomgerjesztő. Az apuka bólint, majd beljebb tessékeli a férfit.
Már csak az ajtó záródását észlelem. Forrongani kezdek a dühtől, amiért Dorian magánakcióba kezd a nyomozást illetően - hiszen ő mutatkozott be McAvoy néven a mielőbb. Álnéven és áljelvénnyel érkezik Annie családi házához, hogy információkat csikarjon ki az illetékesektől. Meg kell vallani, hatásos az eljárás, amihez folyamodik, valami mégis ellenzi bennem ezt a színházat. Sértődötten elindulok az utcán, azonban nem tudok két-három lépésnél többet megtenni. Visszafordulok, majd várakozóan az egyik fa tövének vetem a hátamat.
Hosszú percek telnek el, amíg Dorian bent tartózkodik. A csuklómra szorított órámra pillantok, ami éppen tíz órát mutat. Sóhajtok egy nagyot, aztán lehunyom a szememet. Emlékek után kapkodok, amik Annie-hez köthetőek, és akár segítségemre lehetnek a nyomozásban. Szemeim előtt előtűnik a lány, amint az ágyán elfeküdve olvas, majd lapoz. Szemei cikáznak a sorok között, lélegzetvisszafojtva várja a következő sort. Annie buzgó és elégedetlen, ha könyvekről van szó. Régebben rengeteg idejét töltötte a könyvtárban, egyik kedvenc hobbija a könyvhalmozás volt. Naplót is vezetett, amibe felfirkantotta a kedvenc idézeteit és azoknak a regényeknek a címét, amiket az életben még egyszer legalább el akart olvasni. Elmosolyodom Annie jellemének fürkészésének hatására. Ő látott valami igazán különlegeset az olvasásban, s amikor egy regény akadt a kezébe, arca felderült. Még a rossz könyveket is szerette, mintha azokból is tanulhatna valamit, vagy mintha nem ismerné a rossz könyv fogalmát.
Felnyitom a szemem, szívem elnehezül az eltűnt lány emlékétől. Azonban nincs sok időm a sajnálkozásra, mivel pillanatokon belül az ajtó nyitódását hallom a hátam mögül. Mr. McAvoy, civilben azonban csak maradjunk a Dorian Miller-nél, elköszön a házaspártól, aztán fürge léptekkel elindul a főút felé. Én utána libbenek, kezéből kikapom az aktatáskát, amiből hirtelen tett mozdulatomra kihullanak a papírlapok. Leguggolok, hogy felszedjem őket. Dorian segít nekem összeszedni a lapokat. Bár lehet, csak képzelődőm, de mintha alig láthatóan elmosolyodna. Aztán felegyenesedik mellőlem, s kezét nyújtja, hogy felsegítsen. Elfogadom a segítő jobbot, de ezzel nem sikerül elsimítania az ügyet. Ez édeskevés hozzá.
– Hamis név, hamis jelvény. Van valami, ami eredeti benned? - teszem fel ezt a végtelenül kellemetlen kérdést. Ő megrázza a fejét, majd rám ejti tekintetét. Szemei kiábrándultságtól sötétek, s úgy tűnik fárasztja a vád, amit a fejéhez vágok.
– Az információk, amiket szereztem kielégítően igaziak... - Válaszára elnevetem magam, kacajom iróniától vontatott. – Sokat kell még tanulnod, Miss Nagyszájú! Sikerült valamilyen érdemleges információhoz hozzájutnod? - kérdezi gyanakodva. Hamar kiszagolja látogatásom sikertelenségét, ezért válaszomat meg sem várva továbbáll, egyenesen a városközpont felé haladva. Utána iramodok, hogy magyarázkodásba kezdjek, de ő leint. Egyáltalán nem kíváncsi a kifogásaimra. Egyszeriben azt érzem, hogy pillanatok alatt posztot cseréltünk. Ő a főnök és én vagyok a mitugrász segéd, aki korántsem olyan képzett, mint azt gondolja. Kínos a szituáció, én mégis próbálok méltóságteljesen viselkedni Dorian előtt. Hova is fajulhat egy munkakapcsolat tisztelet nélkül?
Némán haladok mellette, elkerülve a társalgást. Összeszedem becsületem széthullóban lévő darabkáit, amennyit csak lehetséges ebben a megalázó helyzetben. Elgondolkodom azon, vajon érdemes-e együtt dolgoznom azzal a személlyel, aki már egyszer vérig sértett, de végül arra jutok, hogy Dorian - a saját mocskos kis módszereivel - talán több hasznot hozhat, mint azt én feltételezem róla. Egy határozott mozdulattal kitépem a fiú hóna alatt cipelt táskát, és kiszedem belőle az aktáim összetűzött kötegét, amit saját kezűleg készítettem. Visszaadom a bőrtáskát, mire ő hálásan pillant rám, és szó nélkül befordul az egyik kávézó ajtaján. Út közben észreveszem, hogy elértünk a sétálóutcáig. Körbepillantok, majd miután meggyőződöm arról, hogy ismerős helyen járunk a fiú után sietek.
Az ajtó felé rögzített csilingelő bájosan jelzi érkezésemet. Egy közvetlen felszolgáló pördül elém egy csíkos jegyzetfüzettel a kezében. Megmondom neki, hogy az egyik rendelőpultnál várakozó úriemberrel vagyok, mire eláll az utamból. Kiválasztva magamnak egy szimpatikus asztalt leheveredek a televízióval szemben lévő székre és bámulni kezdem. A sor hosszú, a kávézó jó forgalomnak örvend. Az ablakon egy zöld matrica fejezi ki jókívánságát: Szép és boldog szeptembert, Henderson lakói! Mindig meglep a város barátságos környezete, hiába nőttem fel itt, ezt a hatalmas szeretetet képtelenség megszokni, és úgy vélem nem is érdemes. Hadd legyen csak újra és újra meglepetés a boltvezetők figyelmessége a látogatókkal szemben. A tévében egy gyors híradót sugároznak. Szó esik benne Annie-ről, azaz az ismeretlen gyilkos újabb áldozatáról. Nem tetszik, hogy előre leírják szerencsétlen lány sorsát, aki csak pár nappal ezelőtt tűnt el. A bemondó széles mosollyal búcsúzik, szép szeptemberi napot kívánva.
Dorian közeledő alakja kúszik a perifériámba. Zöld tálcáján két csészét pillantok meg, mire elmosolyodom. Bár kimondottan kellemetlen alaknak tartom, díjazom, hogy életében először igyekszik valakinek figyelemről tanúskodni. Komoly arccal halad felém, s mikor odaér az asztalhoz leereszkedik az üres székre. Középre tolja a tálcát és leemeli a nekem szánt csészét, hogy elém tolhassa, ám előtte az én ízlésem szerint megcukrozza. Hamiskásan elmosolyodok, majd felteszem a kérdést:
– Még emlékszel rá? - A vele töltött éjjel nem véletlenül tartozik a kedvenc élményeim közé. Bár a történet csúful zárult, az éjszaka sok emlékezetes pillanatot adott, amire érdemes visszaemlékezni. Egy volt ezek közül a közös teázást, amire körülbelül hajnali kettőkor került sor. Játékmacikkal és alkoholos üvegekkel körülbástyázva ültünk a gyűrött takarón, közben kortyolgattuk a forró teánkat, amit sikerült az úriembernek túlcukroznia. Akkor elmondtam neki miből mennyit kell belerakni, hogy igazán mennyei összhatást keltsen. Ő erre a receptre emlékezett. Eszerint cukrozta a teámat.
– Figyelj, Jenna! - Teájának kavargatását abbahagyta, s rám szegezte tekintetét. – Akkor este nagyon nagy tapló voltam veled. Tudom... - sütötte le szemét, majd folytatta a tea zavart kavargatását. – Hogyha még meglenne a pénz, visszaadnám. De nincsen - neveti el magát. - Kárpótlás gyanánt felajánlhatom – szemeit újra szemeimbe fúrja –, hogy visszanyerem neked azt az összeget... most hétvégén. Elmegyünk a kaszinóba és kirúgunk a hámból. Ezúttal barátokként.
Elkerekedett szemekkel figyelem, ahogyan felfuvalkodott hólyagból kellemes modorú fiatalemberré válik. Hangjában semmi tolakodót nem érzek, csupán a megbánás beszél belőle. Barna szemei most először őszintén ragyognak. Mintha egyszerre kitörölné a reggelt, és meghagyná az estét. Elmosolyodom az ajánlaton, aztán pár perc szünet után válaszolok neki.
– Itt nem a pénzről van szó, Miller. Átvágtál, és ezt nagyon nem szeretem. - Szúrósan nézek rá, hogy nyomatékosítsam a szavaimat, amiket véresen komolyan gondolok. – De mivel nem szeretnék elutasító lenni veled szemben, elfogadom az ajánlatodat. Szombaton leugrunk a kaszinóba és visszaperkálod a beígért összeget. Reméljük hasonló szerencséd lesz, mint aznap éjjel...
– Megegyeztünk. És most jöjjön a nyomozás, hiszen ezért vagyunk itt. Jól sejtem, hogy semmit sem sikerült kiszednek az öregekből? - Arcán némi szemtelenség játszik, mégsem érzem sértőnek a kérdését. Nem úgy viselkedik, mint az ide vezető úton vagy a legutóbbi alkalommal, amikor találkoztunk. Őszinte és egyszerű kedvességgel néz rám, mintha tiszta lapot adna a múlt feloldozására.
– Eltaláltad. Az apuka azonban nagyon gyanús volt a számomra. Sikerült valamit kiszednek belőlük? Esetleg belőle? - Kérdésemre elhallgat, komoly szemei a tea felületét pásztázzák. Belelapoz a saját naplójába, ami nagyban hasonlított az enyémhez, és olvasni kezdi a jegyzeteit. Látom a lap tetejére vésett dátumot, ami a mai nap keltezett. Várakozóan pillantok rá, ő mégsem reagál. Fejét felemeli, gondolkodóan az üveglap irányába réved, aztán visszatér a füzethez. A gyomrom összeszorul, nem bírom a hosszú várakozást, aminek ő tesz ki engem.
Végül rám tekint.
– Annie-nek adósságai voltak... Még abból az időszakból maradtak vissza, amikor a családra igencsak rájárt a rúd. Természetesen az apja tudomása szerint a lánya azóta ezeket rendezte, de kézzel fogható bizonyítéka erre nincsen, se egy levél vagy telefonbeszélgetés. Semmi. Erről az anyuka nem tud, ezért megkért, hogy bizalmasan kezeljem az információt. Szóval adósságtornyokat halmozott fel a kis hölgy, ami arra enged következteti, egyéb ügyletei is lehettek.
Mellbe csap a tény, miszerint Annie-nek adósságai voltak. Sosem láttam pénzkötegekkel a kezében, inkább annak a szerény lánynak tűnt, aki akár filléreken is eléldegél. Mire is költhetett volna olyan bőszen, hiszen nem voltak csillogó-villogó értéktárgyai, márkás ruhái. A szerénység példaképe volt a szőke lány. Azonban fennáll annak is a lehetősége, hogy ezalatt a pár hónap alatt, mialatt szobatársak voltunk, félreismertem. Bár ez nem vall rám, elfogadom az esetleges kudarcot. Annie-nek adósságai vannak. Dorian pedig kiváló nyomozó. Hogyha két állal rendelkeznék, akkor egyszerre csapódna le mind a kettő. Így  egyetlen csattanás elegendő, hogy minden meglepettségemet kifejezzem.
– Erről nem tudtam semmit sem, de még jelét se láttam. Általában figyelmes vagyok, de ez nem szúrt szemet. Lehet, hogy Annie titkolta előlem? Talán szégyellte? - teszem fel a kérdést, amire mind a ketten tudjuk jól a választ. Annie mélységesen szégyenkezett a család anyagi problémái miatt. Dorian bólint, aztán újra a naplóba les. Fogai felvillannak ajkai mögül, ahogyan rágni kezdi a szája szélét. Valami nagyon nem tetszik neki, ez tisztán látszik az arcán.
– Bennem felmerült még egy lehetőség. Mi a helyzet akkor, hogyha a bugyuta cédulázás bosszantotta fel a gyilkosunkat? Annie a szobatársad volt. Általában a szobatársakat szoros barátság köti össze... Ez esetben feltételezhetjük, hogy az elkövető egy egyetemista. Erre mondjuk eddig is nagy esély volt. De ezzel bizonyosságot nyerne, hogy a mi egyetemünk hallgatója.
Tetszik a gondolkodásmódja, bár erre az eshetőségre én is gondoltam, hiszen elég kézenfekvő. Bőszen bólogatok tehát a fiú szavaira és elmondom neki, hogy én is ezzel a gondolattal játszottam már a lány eltűnésének éjszakája óta. Ezennel az én szemembe bújik megbánás. Magamat hibáztatom Annie esete miatt, teljesen jogosan. Szavaim egyre lassulnak és akadozottá válik a beszédem. Egy kissé megzavarodom az önvádak sodrásában.
– Jenna, nem gyengülhetsz el. Koncentrálj a feladatra... És amúgy sem a te hibád - teszi hozzá mellékesen. – Maradjunk inkább az első variációnál, derítsük ki, kiknek tartozott a mi kis szöszink.
– Jó ötlet, Mr. Miller. - Ekkor úgy érzem, hogy sikerül barátságot kötnünk. Nem csupán kezének vigasztaló szorítása, szemének gyengédsége enged erre következtetni. Érzem legbelül, hogy ezúttal feladom az ellenszenvet és képes vagyok társa lenni a nyomozásban. Annie-ért.
– Helyes. - Mosolyát igyekszik elnyelni, közben naplójának fedelét behajtja. Körbetekint a kávézó zajos közegében, belekortyol a csészébe, aztán felém intéz egy megjegyzést. – Annie apja említett egy bizonyos Watson-t, akit esetleg a hitelüggyel kapcsolatba lehet hozni. Ismered őt?
A levegő bennszakad a név hallatán. Watson neve teljesen letaglóz.

Lehetetlen!

12 megjegyzés:

  1. Ne jaj miért mindenki a legjobb résznél hagyja abba mint egy sorozat film teljesen úgy beleélem magam remélem hamar hozod a kövit imádom *____*
    Zsuzsi voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Maci K.!
      Kénytelen vagyok a legjobb résznél abbahagyni, hogy következő alkalommal ugyanolyan kíváncsisággal vágj bele a fejezetbe, mint az előzőbe. Köszönöm, hogy írtál! Várlak vissza. :)

      ELLA FISHER

      Törlés
  2. Ella, Ella!
    Gyakran gondolkodtam azon, hogy ki is az én kedvenc blogspotos írónőm. Sok mindenki szóba jött, köztük te is. A rész olyan csodálatos hatással éreztette velem műved komolyságát, hogy ki tudtam zárni a külvilágot és én is olyan karakteresnek éreztem magam, mint a karakán Jane. Meglepő fogalommal jellemezném a fejezetet, Dorian nem várt kedvessége és a titkos idegen miatt. Egyszóval csodás volt az egész tálalás. De ami a legfontosabb nekem, hogy a szösszenet végére talán végleg megfogalmazódott bennem, hogy te vagy az én kedvenc bloggerinám.
    Óriási izgalommal várja a második fejezetet, Elsa Bell

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsa, Elsa!
      Én még sosem gondolkodtam azon, hogy vajon kinek lehetek én a kedvenc bloggerinája, hiszen nem tartom magam olyan meghatározó személynek az írás terén. Egy-egy mosoly keretében gondolkodtam már azon, hogy vajon milyen érzés lehet valakinek a kedvencének lenni. Végül a soraid által a gondolatok valóra váltak, amit nagyon köszönök. Nem rendelkezem jó memóriával, de szerintem Te vagy az első, aki ezzel a szóval (kedvenc) tüntet ki. Főként szeretetet érzek, és némi büszkeséget ezzel kapcsolatban. Köszönöm a kitüntető szavakat, amikkel megajándékoztál. Csak reménykedni tudok, hogy még visszatérsz és figyelemmel követed a munkámat. :)

      Szeretettel,
      ELLA FISHER

      Törlés
  3. Kedves Ella!

    Azt hittem, hogy a regény Prológusát nem fogja felülmúlni a 1.fejezet. Úgy tűnik, hatalmasat tévedtem ezzel kapcsolatban. Egyszerűen imádtam, teljesen magával ragadott. Jenna törekvő, de makacs és szellemes karaktere egyre jobban belopja magát a szívembe. Dorian mondhatni elvette a józan eszem. Egyik pillanatban még bunkó és kicsit öntelt, most meg kedves és barátságos. Az igazság az, hogy nekem mindkét énje egyaránt bejön. Megdöbbentett Annie titka, hiszen nem ilyen lánynak képzeltem el őt. Jenna szavaival élve szerény és olyan kis magának való csajszinak képzeltem el. Egyetértek Dorian és Jenna gondolkodásmódjával, miszerint ez az adósság dolog áll az emberrablás hátterében. Az is lehet, hogy egy olyan személy állt bosszút, aki valamiért nem kedveli Jenna-t. Rengeteg lehetőség van, mégis egy kellene, ami választ ad a kérdésre. Egy újabb függővég, amire vasárnapig várhatjuk a választ: Ki lehet Watson? Miért lepte meg Jenna-t a név?

    Kíváncsian várom a folytatást. További szép éjszakát és jó pihenést kívánok!

    Love Ya, Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Macy! :)

      Jenna sikert arat köztetek, aminek nagyon örülök. Az első fejezetnél úgy éreztem, egy kicsit puhánynak fogjátok gondolni a gondolatai láttán, de szerencsére nem így lett. Kedves tőled, hogy olyan szavakkal méltatod, mint például a szellemes. Ez nagyon hízelgő, köszönöm szépen. Dorian még sokszor fog cikázni az elméd előtt, ezt megígérhetem. Izgalmas karakter lesz, és egy hű társ Jenna mellé. A minőség kérdésre csak annyit tudok mondani, hogy igyekszem mindig ugyanazon a szinten pörögni, és a lehető legjobbat kihozni magamból, hogy szórakoztató maradjak a számotokra. És hogy egyszerűen imádtad? Helyes! Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményed.
      Ahogyan látom már teljesen belekerültél a regénybe, pedig még csak az elején járunk. Tippelgetsz, vajon ki lehet a gyilkos. Továbbiakban is szívesen fogadom a tippjeidet ezzel kapcsolatban. Köszönöm, hogy itt vagy. :)

      Köszönetét küldi,
      ELLA FISHER

      Törlés
  4. Drága Ella!
    A függővég, az írók kedvenc kínzóeszköze, az olvasmók legádázabb ellensége, legalábbis én így látom.;) A első fejezet egyáltalán nem okozott csalódást, bevallom, magam se tudom mire számítottam, de azt hiszem nem erre. A fogalmazásmódodért a Budapest utcáin óta odavagyok, és most valahogy egy kicsit a megszokottól eltérő stílusban írod ezt a regényt, amire most az első fejezet után jöttem rá. Ott vannak az úgymond 'Ellás-szavak', de valahogy az egész kimértebb, gyanakvóbb, a hangulat pedig baljós, ami tökéletesen passzol egy krimi történethez. Gratulálok hozzá! Az első két bekezdés hangulata, a kétségbeesés, a rémisztő árnyak, hangok végigkísérik az egész fejezetet, egyszerűen nem tudtam szabadulni tőlük, zseniális húzás!
    Dorian, egyelőre nem is tudom mit gondoljak róla! A magánakciója meglepett, először azt hittem egy szakemberrel fog szembeállni a mi önjelölt nyomozóhölgyünk, de megint megleptél. De, egyelőre még nem tudtam megbocsátani Dorian tettét, hiába barátságos és fair. Jenna, mint már említettem az első pillanattól fogva elnyerte a tetszésemet és a szimpátiám, az erős, szabad, önálló női tulajdonságai miatt, és a kicsit csípős modora is kedvemre való. A gyilkosról egyelőre semmi gondolatom nincs, azon kívül, hogy nem egy épelméjű ember, de hát egy sorozatgyilkos mikor az? A Watson név megmosolyogtatott, egyből Sherlock Holmes segédje ugrott be a név hallatán, és morfondírozni kezdtem, hogy vajon SH miatt lesz is itt egy 'Ella-felé' csavar?

    Bevallom, én a hétfőre voksoltam, hogy majd az iskolaidőben valami pozitívum is történjen a hétfőimben, de mondjuk a vasárnappal sincsenek problémáim, talán ez is szebbé fogja tenni a hétfőimet.;)

    A hét végén találkozunk, én itt leszek, epekedve a folytatásért!

    Ölel, csókol,
    Carlie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Carlie!

      Tátott szájjal olvaslak, egyrészt a komment terjedelme miatt, másrészt a kedvességed és szellemességed okán. Jó látni, hogy itt vagy és megosztod velem a véleményedet. Már a Budapest utcáin regénynél is felfigyeltem rád. És hogy újra itt vagy, mit is mondhatnék? Oh hát persze, köszönöm szépen. <3
      A függővég nem gonoszság ellenetek, csak egy kis kedvcsináló a következő fejezethez. Az írói stílusom tényleg változott, és némi szándékosság is van ebben. Szeretettem volna lazábbra engedni, de közben megtartani az igényességet. Remélem, ez sikerült. Jó látni, hogy léteznek 'Ellás szavak', akkor kimondott stílusom van. Wow! Thank you so much.
      Ahogyan olvaslak elégedettség önt el. Úgy írsz a regényről, mint egy profi regényről. Ilyen szavak után, mint például a zseniális, kezdem azt hinni, hogy a krimi az én asztalom. Nagyon örülök, hogy ilyen lelkes vagy az írásommal kapcsolatban! A Watson név új tartalmat kap, ahogyan ezt tőlem már megszokhattátok. 'Ella-féle' csavar is létezik? Komolyan? Úristen, hát Te aztán tudod, hogyan tedd szebbé az ember napját. Köszönöm, hogy írtál... Megérkezett az energia, amit a szavaidon keresztül küldtél. Köszönöm. Az én hétfőm ettől lett szép. :)

      Végeláthatatlan tisztelettel,
      ELLA FISHER

      Törlés
  5. Szia, Ella!

    El is olvastam az első fejezetet, és legelőször csak annyi jutott eszembe: Ella, Ella, itt abbahagyni... :D
    Nagyon tetszett ez a rész is. Szerintem nem tudod elképzelni, mennyire várom már a folytatást. Nagyon! :D <3
    Kíváncsi vagyok, miért rabolták el Annie-t, és mi lett vele. Meg a többiekkel is...
    Bevallom, nekem Dorian igencsak gyanús. Bár eddig aranyosnak tartom. :D Egyébként lehetséges, hogy jól gondolom, Dr. Miller professzor valamilyen rokoni kapcsolatban áll Dorian-nal? Mondjuk az apja, vagy valami ilyesmi? :D (Bár lehet, tévedek...)
    Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog alakulni Jenna és Dorian kapcsolata.
    Egyszerűen csak dicsérni tudlak, milyen ügyesen írsz. Imádom! <3 És mindig sikerül valami újjal meglepned. :)
    Azt lehet tudni, mikor érkezik a következő rész? Mert én már nagyon várom, és szerintem egészen addig nem fogok tudni aludni, amíg meg nem tudom, hogyan folytatódik a történet. :D
    Sok sikert a folytatáshoz!

    Puszi, tpr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tpr!
      Igyekezz megtartani a jó alvási szokásaidat, mert ha ekkora hatással lesz rád a történet a végén álmatlansággal orvoshoz kell vinni téged, aminek nem örülnék. Látszik, mennyire beleéled magad a történetbe. Megjegyezném: nagyon jó a megfigyelőképességed. Azt nem tudom, hogy jó nyomokra vezet-e téged, de több elméleted van (már most), amikkel lehet mit kezdeni. Ügyes kis nyomozó vagy, már látom! Figyelj a részletekre, mert csalok. :)
      Köszönöm, hogy írtál.

      ELLA FISHER

      Törlés
  6. Kedves Ella!
    Merő véletlenségből találtam rá az újonnan létre jött blogodra. Eskü, hogy csak véletlenül és mikor megtudtam ,hogy te írod ezt a történetet, akkor még inkább érdekelt. Mondjuk alapvetően imádom a nyomozós sztorikat. Mindig is érdekeltek az ilyenek akár sorozatban, akár könyvben. Bár magamról ismerve elég ijedős vagyok és sokszor átfut a fejem, hogy az ilyesmi bárkivel megtörténhet. De mégis annyira feltudnak csigázni ,hogy teszek ilyenkor a mimóza jellememre. Szóval azt írod, hogy egy egyetemi hallgató, bizonyos Jenna nyomozni kezd az eltűnt fiatalok után és mikor kiderül, hogy barátnője Annie is akkor a tettek mezejébe áll és elindul a nyomozásnak. Természetesen egy hű segédtárs itt sem hiányozhat ezért is tart vele Dorian. Őszintén az nagyon tetszik benne, hogy nem egy teljesen vadidegennel kezd kutatni, ráadásul nem is akármilyen találkozásuk volt. Le a kalappal, én nekem sose jutott volna el az agyamig, hogy itt is lehet bizony találkozni egy-két pimasz emberrel. Minden estre nagyon jól hangzik az eddig történet. Nagyon izgi és, mintha én magam is benne lennék olyannyira végig tudom kísérni. Hagy áruljam el neked, hogy én mindig is a bűnügyi történetekbe tudtam egészen belefolyni úgy, hogy mintha én is a történet része lennék, szóval ráhibáztál a gyenge pontomra.
    Én igazából ilyenkor egy személyt sem találok biztosnak Jennán kívül, mert sokszor félek ,hogy mi van, ha veszélyben van a főhősünk. A főszereplő pasival nem hazudtoltad meg magad. Egy jó humorú ám agyas fiúval leptél meg minket, akit szintén érdekel az eltűnés háttere. Elsődlegesen engem az érdekel, hogy vajon mit véthetett vajon Annie, hogy meggyilkolták (?) vagy elrabolták (?). Arra is, hogy Dorian és Jenna ,hogy tud együtt dolgozni, de persze most elsődlegesen a bűnügy és nem a szerelem.
    Igazából annyira örülök, hogy ennyire kreatív vagy, mert nagyon nehezen bukkanok olyan blogra, amit még nem harmincszor olvasok vagy éppen nem az 1D-ről szól. Sok sikert ezzel a történettel és remélni tudom ,hogy ezt már nem befejezetlenül hagyod, mert akkor kísérteni foglak a rémálmaidban amiért ezt megtetted!;)
    Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ilona!
      Wow, de örülök, hogy itt vagy és láthatlak. Szóval nem szakad meg a kapcsolat köztünk a Szerencsekerék felbomlásával, ez igazi öröm számomra. Köszönöm, hogy velem tartasz az új regényem olvasójaként. Tehát köszöntelek a Smooth Criminal regény hivatalos oldalán.
      Sajnos nem tudok olyan terjengős választ adni, amilyet te adtál nekem. Annyit mondhatok, hogy érdemes mindent és mindenkit megfigyelni, akárcsak egy póker játszma esetén. Bárki csalhat, még a főszereplőnknek is lehetnek titkai. Az E/1 számomra nem a tisztaságot tükrözi, csak egy újabb mód, hogy becsapjak mindenkit. Szóval figyeld a betűimet, mert csalok. Remélem élménydús perceket töltesz az oldalon, én mindent megteszek, hogy szórakoztató maradjak a számotokra. Köszönöm, hogy írtál, édes vagy. :)

      ELLA FISHER

      Törlés