Can it be the end? maybe...

Köszöntök mindenkit, 

        aki ezt a kis bejegyzést olvassa!

Szinte észre sem vettem, ahogyan teltek a hetek a fejem felett, csak pislogtam az egyetemi forgatagban. Ahogyan az ember számíthat is rá, ez már nem olyan, mint a gimnázium: több felelősség; nagyobb önállóság - ami még több kötelességet von maga után; állandó jellegű készülés és alkalmazkodás. Egy szó, mint száz (hiszen felesleges a szavakat szaporítani), teljesen kiestem megszokott kis életem nyugalmas üteméből. Az első hétben még sokat gondoltam a regényre, és a folytatólagos alternatívákra, de végül már ez is kikopott. Ez nem azt jelenti, hogy én megfeledkeztem a regényről, mert nem. Egyszerűen nem maradt időm arra, hogy egy pillanatig is gondoljak rá. Hihetetlenül hangzik, de mégis igaz. Körülbelül 15 éves korom óta írok, és 16 éves korom óta blogolok (nem pontos információk) FOLYAMATOSAN. Az iskola mellett mindig sikerült időt találnom az írásra, a regénye(i)mre, hogy folyamatosan írjam az újabb s újabb részeket. Végül többen közületek megismertek, a blogvilágba is sikerült beilleszkednem. Úgy gondoltam, ez "örökre így marad", hogy az egyetem mellett marad annyi időm, hogy 4-5 oldalt összekaparásszak. Most kezdem belátni, hogy tévedtem - súlyosan. Szörnyű érzés így itt hagyni azokat, akik rendszeres támogatást nyújtottak, akiknek sikerült szép perceket okozni, vagy egyszerűen láttak bennem annyi fantáziát, hogy időt szánjanak a regényemre. Ha kérditek: akkor most ennyi? Én sem igazán tudok erre válaszolni. Talán igen, egyelőre. Én szeretném még folytatni ezt a történetet, csak nem most és nem így. A nyáron esetleg... őszi szünet nélkül, téli szünetemet a vizsgaidőszaknak szentelve képtelen vagyok lemondani arról, hogy ígérgessek nektek. Tényleg nincsen szabadidőm, és a tanmenetet figyelve, legkorábban december végén jutok egy kis levegőhöz.

Szeretnék ezúton is elbúcsúzni tőletek, kedves Olvasóim. Remélem, nem haragszotok rám. Sajnálom, hogy csak most kerítettem időt erre a bejegyzésre, de nem akartam elhamarkodni a döntést. Kívánok sikeres eredményeket, és kellő jókedvet a mindennapokra. Egy tanács: csak és kizárólag magadban bízhatsz, ezt ne feledd el. Színekben teli őszt kíván,

Gabriella Fisher

(Jenna & Dorian)    

5. fejezet

Sziasztok Édeseim!

Ha már kérdőívet töltöttünk kezdjük azzal! Eszméletlenek vagytok, komolyan mondom. Elolvasva a válaszaitokat, újra rá kellett jönnöm, hogy az én olvasóim a legjobbak. ♥ ♥ ♥ Annyi szeretet és figyelem jött át, amennyire én nem szolgáltam rá. Köszönöm szépen mindenkinek, aki kitöltötte. Imádlak titeket. Legyetek olyan kedvesek elképzelni, hogy megölellek titeket szorosan. :) 

............................................................................................................................................

EREDMÉNYEK NAGY VONALAKBAN: 

Általánosságban könnyen azonosultok Jenna-val, kedvenc jeleneteteket a harmadik fejezetből választottatok, és Anne-t igazán gyanúsnak tartjátok. Dorian többek szívét elnyerte már, ezt tükrözi az is, hogy őt választották legtöbben kedvenc karakterüknek. Rengeteg mindent szerettek a regényben (itt kimondottan széles spektrumon mozogtatok, ami nagyon jól esett). Legrosszabb értékelést a karaktereim kaptak, amit jogosnak is érzek a Smooth Criminal tekintetében. Legjobb osztályzatot pedig az írásmódom és az ötleteim értek el. Teljesen meg vagyok elégedve ezekkel az eredményekkel. Jó volt látni, hogy változatosak a vélemények, két ugyanolyat nem is olvastam. Egyediek vagytok! Az örömködésünket koronázzuk meg egy fejezettel! Jó olvasást!

ELLA FISHER 

      5. fejezet      

                                  NAPI TANÁCS: Tévúton jár az, aki a reményeiből épít valóságot. 

                               Ragaszkodj a konkrétumokhoz!

A betonrengetegen cipők százai kopognak célirányosan. Többen a rendőrség durvaságát harsogják, de akad olyan is, aki Sydney nevét hajtogatja. Nagy felhajtást okozott a hatóság közbeavatkozása, teljesen feleslegesen. Bár én vagyok az egyetlen személy, aki tisztában van a rendőrség indokaival, még engem is mosolyra fakasztanak a diáksereg által kreált alternatívák a történtekkel kapcsolatban. A hallgatók társasága felélénkül az ügy hatására, ami külső szemlélő számára egészen mókás. Oldalamon ül Dorian a padon, együtt várjuk apa feltűnését. Ujjaimmal ütemesen ütögetem a háttámlát, míg a fiú mosolyogva a telefonját birizgálja. Percek telnek el így, mintha a némaság gyorsítana a folyamaton.

Az idő csak telik-múlik. Figyelem, ahogyan a tömeg megritkul körülöttem. A nap vérvörös útjára kel, hogy beszínezze a természet ridegségét izzóan rőt sugaraival. Vándorútja végén a horizont mögé rejtőzik, s helyét a szilánkszerűen szétpattant csillagok veszik át. Ékkőként ragyog fel középen a telihold, akárcsak a tiara tetején csillanó fődísz. Az utakat mesterséges fényár világítja be, a járda mellett parkoló autók száma gyarapodni látszik. A mellettem ülő fiú elbóbiskol a táj nyugalmára, de én nem hagyom, hogy itt nyomja el az este. Puhán a vállába markolok, mire ő felém repíti tekintetét.

– Ideje volna eltenni magadat holnapra - ajánlom neki halk hangomon, de ő teljesen figyelmen kívül hagyja a tanácsomat. Összehúzza magán a feketeszínű kardigánt, s újra a járdák felé fordítja fejét. Szemei most megváltoznak, eltűnik előlük az esti fáradalom homálya. Újra éber. Újra nyomozó.

– Azon gondolkodom, hogy vajon ki lehet az, aki ennyire ki akar cseszni veled. Úgy értem eltűnik a szobatársad, aztán a legjobb barátnődet letartóztatják. Ez már egy kicsit gyanús... De az is lehet, hogy az apád révén lettél te a célpont - mondja a lehető legtermészetesebben. Meglep az utolsó mondata, hiszen semmit sem meséltem neki az apámról. Vajon honnan szerzett információkat a családomat illetően?

– Apám? Apám egy rendes ember - mosolyodom el, miközben igyekszem zavartalannak tűnni. Hangomba ártatlanság és némi értetlenség vegyül. Szeretném, ha legalább előttem önkéntesen felfedné a lapjait, ha már mások előtt képtelen. Legyek én az egyetlen, akit beenged a sötét aura óvásába. Tehát mondja el magától, hogyan s miért nyomozott a családom felől. Együtt kell működnünk, ez a sikeres nyomozás egyetlen receptje.

Bíztatóan szemeit fürkészem, de a pillantása elkerül engem.

– Ugyan - szegezi rám hirtelen tekintetét. Egy pillanatra megrémülök hangja hallatán, de aztán erőt gyűjtve tovább hallgatom. – Egy rendőr lánya tökéletes célpont egy olyan tömeggyilkos számára, aki a rendőrség körözöttjeinek listáján top vezető. Emellett itt van a cédulázásod is, ami elég gyerekes húzás volt és nem mellékesen figyelemfelkeltő. Nem is tudom, hogyan találhattad ki - veti a szememre. Vádjai mélyen sértenek, ezért pillanatok alatt sikerül felhúznia.

– Micsoda? Igazán? Gyerekes? - ütök a vállába. – Mégis hogyan találtál volna el hozzám, okostojás, ha ez nincsen? Várom a tippeket! - Felpattanok a padról, hogy szembe állhassak vele. Érzem, ahogyan az arcom kipirul, kimelegedek az indulatok rohamában. – És amúgy is... Miért nyomoztál utánam? És ha már nyomoztál, milyen infókat sikerült még beszerezned? Esetleg van egy külön mappád Jenna Wester néven, ahova befűzted a bilincset is, hogy alkalom adtán használhasd ellenem. Jesszus, ez már beteges... - Ő némán ül, merev arccal engem figyel. Vonásai szigorúak, amitől még kellemetlenebbül érzem magam. – Válaszolj már, te szerencsétlen... - indítom felé karomat, de ő elkapja.

– Állj már le, Jenna! Látod, ezt nevezem én gyerekesnek. Hogyha rólad és az érzelmi világodról van szó, akkor elfelejtesz gondolkodni. A nyomozás keretein belül ezt nem engedheted meg magadnak, nem „gondolkodhatsz” a szíveddel. Ne szegezz nekem vádakat, mindent meg tudok magyarázni... Figyelj csak - kap a másik kezem után, majd egymás mellé helyezi őket, miközben csuklómat határozott szorításába zárja. – Nagyon egyszerű. Hozzád közel álló személyek kerülnek veszélybe - kezdi a mesét -, ezért legmerészebb feltételezésem, hogy téged cseszeget valaki. Ki cseszegethet? Akinek oka van rá. Akinek oka van rá, az valamilyen módon kapcsolatban áll veled, vagy valamelyik ismerősöddel. Hoppá, kapcsolatok! Ezek alapján érdemes volna utánanézni a kapcsolathálódnak, hátha találunk valami magyarázatot az esetre. Ha már kapcsolat, kezdjük az elején. Wester apuka. És kész is a képlet, okostojás - ironizál.

– Mi lenne, ha együttműködnénk, és nem kezdenél magánakciókba? Akkor lehet, nem borulnék ki - rántom ki karom a szorításából. – Erről jut eszembe, egy infó, amit elfelejtettem közölni - húzom el a számat. Összeszűkült szemekkel figyel rám a padon pihenő fiú. – Sydney-t tévedésből vitték el...

Elmesélem neki a kaszinóban töltött este részleteit, amit nagy figyelemmel követ. A történet végén járok, amikor a hátam mögül zajokat hallok. Odakapom a fejemet, de Dorian felvilágosít, hogy csak egy éjszakai őgyelgővel van dolgunk. Én azért rajta tartom a szemem, mivel gyanúsnak vélem az idegent. A sötét alak egyre nagyobbnak tűnik, mintha egyenesen felénk haladna. Végül Dorian is felegyenesedik a padról, aztán elém lép - akárcsak a Luke-kal való találkozásunk alkalmával.

Ahogyan a lámpák sugaraiba lépdel felismerhetővé válik a könyvtáros fiú. Átsétál az üres utcán, kezében a mobilját szorongatja, aztán zsebébe tolja a készüléket. Mikor a közelünkbe ér, int a kezével és lecövekel az egyik fapadnál. Összenézünk Dorian-nel, majd egyszerre ereszkedünk vissza az ülésre. Az utca végén egy szénfekete autó kanyarodik ki, s tart az egyetem épülete felé. Rögvest előttünk megáll az ismerős járgány, amiből szilaj sebességgel robban ki Sydney. Mosolyogva felállok, de barátnőm út közben gellert kap és oldalirányba halad tovább. Szenvedélyesen Luke karjai közé veti magát, mint aki rég nem látott szerelmével találkozik. Elképedve állok az eset előtt, de nincsen túl sok időm csodálkozni a lány viselkedésén. Pillanatok alatt apa karjaiban találom magam, miközben átlagos kérdésekre válaszolgatok. Érdektelen dolgok felől faggat, de én szívesen válaszolok a csip-csup kérdéseire is. Pár perces csevej után apám Dorian felé fordul, majd bemutatkoznak egymásnak.

– Wester rendőrkapitány, Jenna édesapja vagyok - jelenti ki természetes könnyedséggel. Többször megkértem már, hogy ezt ne híresztelje, de képtelen megállni. Számára ez büszkeség, számomra valami olyan, amit érdemes titokban tartani. A biztonság kedvéért.

– Igazán? - teszi fel a kérdést meglepetten Dorian. – Nem is tudtam... Jenna nem mesélt az apjáról. A nevem Dorian. - Csend zuhan közéjük, apa folytatást várva mered a fiúra. – Miller - kapcsol a fiú. – Dorian Miller - ejti ki a teljes nevét zavarodottan. Szavai szorongásról árulkodnak, mintha szégyenkeznie kellene a neve miatt. Felidéződik bennem a délután, és újra megelevenedik az az élcelődő stílus, amit a saját édesapjával szemben engedett meg. Kellemetlenül nyelek egyet, majd félrehúzom apámat.

– Semmi hír? - kérdem halkan. Dorian hegyezi a fülét, s közben közelebb hajol hozzánk. Pár lépést teszek oldalirányba, remélve, hogy apám is követi a példámat. Szigorú tekintete azonban megijeszt, mintha érzékeny pontjára tapintottam volna. Meredten figyeli szememet, aztán Dorian-re pillant. Hosszasan időzik, közben újra rám ugrik tekintete, szája gyanút szimatolva elmosolyodik. Megkér, hogy meséljek a kapcsolatunkról - idézem: „ezzel a szemrevaló úriemberrel” - hiszen ő még hírből sem ismeri. Mivel apám nem tud a magánakcióimról, így Dorian-ről sem igazán szerettem volna neki mesélni. Pár szóban elintézem érdeklődését, aztán minden erőmmel azon vagyok, hogy visszakanyarodjak az általam választott témához, de apám hajthatatlan.

– Kicsim, ezek szigorúan titkos információk. Tudod, hogy bármiről beszélhetsz velem, de a munka tabutéma. Minden rendben lesz, már egészen közel járunk az ügy megoldásához. Afelől biztosíthatlak, hogy Annie él. - A hír hallatán örömteli mosoly költözik az arcomra, megkönnyebbülés járja át a belsőmet. Dorian felé pillantok, aki bár halványan, de bólint egyet felém. Apa látva örömömet szorosan karjai közé zár. Mikor lapockámra tapasztja kezét, s a kelleténél erősebben szorít, én felszisszenek. Hirtelen elenged, majd aggodalmas kérdésekkel sorjáz. Végül kénytelen vagyok neki elmesélni az autós szerencsétlenséget, természetesen Dorian-t kihagyva a sztoriból. Ő egyből az orvoshoz akar hurcolni, de én az időre és meglehetősen kellemes állapotomra hivatkozva leintem. Pár perces szópárbaj után végül sikerül győzedelmeskednek az akarata felett. Mikor már minden ideálisan nyugalmasnak tűnik, Dorian lép elő hirtelen.

– Uram, az egész az én hibám. Egyáltalán nem kellett volna akkor már volán mögé ülnöm, sajnálom. Jenna-nak azonban nincsenek komoly sérülései, a meglévőket pedig már kezeltük. Felesleges orvoshoz... - elgondolkodik. Monológjában egy leheletnyi időre csendbe fullad. Pár másodperc múltán felszegett állal folytatja: – Úgy értem érdemes lenne megnézetnie magát, de szeretnék erről én gondoskodni. A héten mindenféleképpen szeretném elvinni. Kérem, bízza rám a lányát, tényleg nem fog csalódni. Figyelni fogok rá.

Apám a fiú szavai hallatán elmosolyodik, s mintha ellágyulnának a vonásai. Általában akkor szokott ilyen mennyei képet vágni, amikor biztonságban tudhat engem. Látszik rajta, hogy szimpatikus neki Dorian. Annyira kétségbeesetten szeretne már gondoskodni rólam, hogy a fiú jelenléte némiképp hűteni bírja bűntudatát, amiért elhanyagol. Szemeiben ott ég a bíztatás, hogy foglalkozzak a „szemrevaló úriemberrel”.

Köhintek párat, aztán búcsút veszek édesapámtól. Nem sikerült bizalmas információkat kicsikarnom tőle, de ettől függetlenül jól esett őt látni. Ölelése bár fájdalmas volt, sokat jelentett nekem, hogy magam mellett tudhatom pár perc erejéig. Egy meleg puszit nyomok az arcára, aztán hátrább lépek a járdán.

– Aztán még egy ballépés, fiacskám, és... - kezdi dorgálni a mellettem szobrozó fiút apám, de Dorian közbeszól:

– Nem lesz rá alkalma, akármivel is szeretett volna fenyegetni, uram.

– Helyes. Vigyázzatok egymásra - csapja be a jármű ajtaját. Lassan elgurul a szemünk elől, s mi egyszerre lélegzünk fel. Oldalt a szerelmi jelenet elült, Sydney-nek és Rómeó jelöltjének nyoma sincsen.

Elindulunk a kollégium felé, de beszélgetést egyikünk sem kezdeményez. Én apám titkolózásán gondolkodom, s valószínűnek Dorian-nek is akad min rágódnia magában. Halkan haladunk a hálók felé, és már meg sem lep, hogy nyomozótársam mindvégig a sarkamban marad. Bár a nyomozás viszonylag friss a számunkra, ezalatt az idő alatt egészen sikerült hozzászoknunk a másik jelenlétéhez. Sikerült megbarátkoznunk, igen. Tényleg úgy érzem.

A szobámban a megszokott rend vár ránk. Az asztalon üresen meredező jegyzetek figyelnek rám, a számítógép irritálóan sistereg - s mindez bűntudatot kelt bennem. Az asztal mellé roskadok, és bősz rendezgetésbe kezdek, amíg Dorian a polcra pakolt mappát lelopva olvasgatni kezdi a jegyzeteimet. A naplóm tartalmát végül egy mappába fűztem át, praktikusabbnak gondolva ezt a megoldást. A fiú az ágyamra ül, megpaskolja a párnámat, aztán hátradőlve belekezd az esettanulmányozásba. Miután sikerül ráncba szednem az asztalomat, száznyolcvan fokos szögben megpördülök a székemen. Belátom a kétszemélyes szobát, amin belül huszadjára is szemügyre veszem Anne részét. Tekintetem végigszántom a könyvsorozaton, a laptopon, az ágy részein, a komódon, a bőröndön... A bőrönd.

Anne sokat lófrált a bőrönd környékén hajdanán, szinte már szívügye volt ez a tárgy. Válságosabb időkben telipakolta, hogy legalább pszichésen biztosítsa magának a kiskaput, amin keresztül elmenekülhet. Úgy gondolta, egy telis-tele pakolt bőrönd engedélyt ad a távozásra, s bármikor, amikor kedve szottyan megpattanhat. Sosem próbálta, de többször fordult a pakoláshoz, mint amolyan pótcselekvéshez. A bőrönd megnyugtatta, emlékeztette, hogy valahol máshol van otthona. Ez volt talán az egyetlen, ami az otthont jelképezte számára.

A bőröndhöz lopódzom, aztán megpróbálom felemelni a tetejét, de nem sikerül. Oldalra döntöm a túlméretezett poggyászt, s csak akkor veszem észre, hogy biztonsági zár van rá applikálva. Hátulról Dorian halk hangja talál hozzám. Kérdéseket vet fel, de én nem válaszolok rájuk. Gondolkodva a polcokra meredek, háromjegyű szám után kutatva. A következő pillanatban már Dorian kezét vélem felfedezni, amint a zárat feszegeti. Rászólok, hogy hagyja abba, mire ő értetlenül pillant rám, de teljesíti a kérésemet.

– Nem lehet, hogy a születési dátumának egy részlete? - teszi fel feleslegesen ezt a kérdést.

– Az túl triviális lenne. Azonban a könyvek... azok kellően méltóak ahhoz, hogy biztonsági zárként szolgáljanak. Talán a polc első könyvének könyvtári kódja. - Leolvasom, majd beállítom a számokat, de nem nyílik. Tovább haladok, de a hatodikhoz érve feladom.

– Szerintem baromság, amit csinálsz. De ha már elindultunk ezen a vonalon, próbáljuk meg ésszel használni. Nyilvánvalóan olyan könyv kódja lesz, amit kívülről tud, azaz a kedvence. Az is lehet, hogy ez a könyv nincsen a szobában éppen. Volt kedvence? - pillant rám merengőn. Ötletére elmosolyodom, és felpattanok a helyemről. Óvatosan megemelem az ágy matracát és kiemelem a keretre helyezett vastag könyvet. Visszabicegek a bőröndhöz, hogy beállítsam a számkombinációt, ami ezúttal sikert hoz. – Ügyes - hallom a fiú elismerő szavait.

Az ötlet bár jó volt, semmi érdekeset nem találunk. Újonnan becsomagolt fogkeféken és tisztasági betéteken kívül nincsen semmi, ami beszámítható volna. Pipere kellékeknek örültem annyira, amikor megfejtettem a kódot? Mérgesen csapom le a bordó utazótáska tetejét. A könyvet az asztalomra dobom jelzésképpen magamnak: ezzel még érdemes foglalkozni. Jobb átbogarászni, hátha találok benne pár irka-firkát, ami nyomként szolgál.

– Semmi baj, megpróbáltad - ül vissza régi helyére a fiú, arcán az irónia vonásai élesednek ki. Magában rajtam nevet, mint már százezerszer a nyomozás során. Ennél több nem kell nekem, képtelen vagyok uralkodni az idegeimen. A lobbanékonyságom az egyetlen, amit a genetikával magyarázok. Csak úgy tudnék megszabadulni tőle, ha a múltba utazva elintézném, hogy anyám ne az apámat válassza hálótársnak arra az éjjelre.

– Fogd be, oké? Csak egy kicsit... Pszt! - intem le, amikor szavakra nyitja száját. – Nem vagyok kíváncsi a megjegyzéseidre, megtarthatod magadnak az összest. Vagy ha úgy érzed, kényszeresen közölnöd kell ezeket, akkor inkább keress valakit, akit érdekel, aki gerjed erre, csak engem hagyj ki ebből az egészből. Nem vagyok kíváncsi Mr. Szarkazmusra. És nem megyünk orvoshoz, nem érdekel, hogy be akarsz vágódni az apámnál. Bár nem értem, miért...

– Bocsánat - fojtja belém a szavakat egyetlen rövid mondatával. Szeme először komolyodik meg a nyomozás keretein kívül. Zavarban érzem magam pillantásától, mert még sosem nézett ilyen áthatóan. Nyelek egyet, aztán a kezembe fogom Jane Austen remekművét. Forgatni kezdem, és közben ennyit dörmögök:

– Spongyát rá.

Egy mosolyt nyelek el, mire Dorian felbátorodottan kezd bele az orvos akció felvázolásába. Elmondja, hogy nem egészségügyi céllal, hanem a nyomozás kedvéért látogatunk el az orvoshoz. S nem is akármelyikhez, pontosan az Anne-t kezelő doktort vesszük célba. Kósza ötleteket hadar, amire csak kapkodom a fejemet. Hosszas regélés és bizonytalanság után időt kér, amíg tökéletesíti a tervet. Én rábólintok a kérésre, azonban egy valami már a kezdetekkor tisztázódik bennem: én leszek a művelet aktív - büntethető - tagja, míg ő az elterelő hadműveletért lesz felelős.

Figyelmem újra a könyvre irányul, úgy fogdosom, mint aki a Szent Grált tapintja. Hatalmas reményekkel fordulok hozzá, gyerekesen sokat várok tőle. Az első oldalra lapozok, hogy belekezdjek a regénybe, közben ujjammal a lapokat simogatom. Egy helyen rést érzek a lapok élei között, ahova tudatlan a gyűrűsujjamat be is fűzöm. Egy különálló papírdarabra tapintok. Felcsapom a könyvet az adott helyen. Anne írását látom meg rajta, s mohón a sorokba kezdek.

Anya és Apa, most hozzátok szólok!

Nem így terveztem, higgyétek el. Be szerettem volna fejezni a tanulmányaimat, de a helyzet nem így hozta. Képtelen vagyok lemondani erről, akárhogyan is győzködöm magamat. El kell mennem innen messzire, hogy egy új életet kezdjek mindentől és mindenkitől távol. Nem leszek egyedül... mindig lesz kire támaszkodnom, ezt a szívemben érzem. Jól tudom, hogy minden konkrétat mellőzök ebben a levélben, de higgyétek el, így a legjobb mindannyiunknak. Emlékezzetek arra, hogy lányotok gondol rátok és a legjobbat kívánja. Mondjátok meg Luke-nak, hogy szeretem. Még így is, még most is, örökre. Szóljatok Jenna-nak, hogy ideje elolvasnia a Büszkeség és Balítéletet, mert már éppen itt az ideje. Ígéret szép szó, barátnőm. Pár kusza sorral búcsúzom tehát. Zavarodott vagyok, tudom. Csak kapkodok. De ahova megyek, ott lesz csak igazán lehetőségem megtisztulni. Ne keressetek!

Szerető lányotok,

Anne

– Anne-t, nem elrabolták. Megszökött.

Kérdőív

     Sziasztok Olvasók!     

................................................................................................

Klikk a képre!

FUTÓLAG BÁR, de köszöntelek titeket kis kuckóm mélyén. Nem fejezettel jöttem, ám ami késik, az bizony nem múlik. Már elkezdtem írni a következő részt, a folytatás tehát készülőben van. Addig is az orrotok alá szeretnék dugni egy kérdőívet, aminek a kitöltése nem vesz igénybe 10 percnél többet. Átfutjátok, bejelölitek a hozzátok legközelebb álló választ, írtok pár sort oda, ahova szükséges, és már készen is vagyunk. Én örülök, ti örültök és zakatolhat tovább a Smooth Criminal rendőrségi szirénája. Remélem, minél többen kitöltitek és ezzel is segítetek nekem. Nagy ölelés és hála azoknak, akik ily' módon a kedvemben járnak! Love you, all! Toll se kell, csak egy billentyűzet. :) Kíváncsian várom a válaszokat.

ELLA FISHER

4. fejezet

Good evening, darlings!

                         Kicsit előbb hoztam, de remélem, nincs harag.

Szép jó estét az ide tévedő olvasóknak! Most biztosan felteszitek magatokban a kérdést, vajon én gondolom egyedül, hogy ma vasárnap van, vagy a nap ma előbb fordult át égi tengelye került. Shut up, Ella, értjük, előbb hoztad a fejezetet. Minden okkal történik, így a feltöltés sem véletlen. Holnap indulok a... GÓLYATÁBORBA. Drukkoljatok nekem, azt hiszem szükségem lesz rá. Nagy valószínűséggel a jövő heti friss elmarad, szóval ezt igyekezzetek két hétre beosztani. Tudom, hogy nem fogtok szívrohamot kapni, de ennyi telt most tőlem. Köszönöm azoknak, akik olvasnak és írnak nekem. Az ihletfaktorom most tízből hét körüli volt, szóval ideje elbeszélgetnem az inspiráció-felelős MR. G.-vel. Nem kitalált személy, mielőtt őrültnek gondolnátok engem. :) Akkor olvasásra fel! Love you guys.

       4. fejezet       

                         NAPI TIPP: Ne hagyd, hogy érzelmileg zsaroljanak, mert mások zsebébe kerülsz.

written by: Mr. G. & Miss Ella Fisher

Könyvek. Sokat elárulnak rólunk. Elmondják mi áll érdeklődésünk homlokterében; milyen problémákkal küszködünk; milyen tanulmányokat folytatunk; milyen típusú szórakoztató irodalomra van szükségünk, hogy túléljük a mindennapok monoton robogását. Jellemünk színskálájáról egyetlen halvány árnyalatot vesznek, majd azt további színváltozatokra bontják. Akárcsak a ruha, a könyvek is öltöztetik az olvasójukat. Bár Annie-ről nem tudok sokat, a kezemben szorongatott könyvlista többet elárul róla, mint az a fél év ismeretség, amivel rendelkezek vele kapcsolatban. Tűnődve bogarászom a címeket, melyek közt többször előfordul Jane Austen és Charles Dickens neve. Kedvelte a szépirodalmat, és nem mellőzte a szerelmes regényeket sem. A könyvcímek közt több orvosi témájú is felbukkan, azonban ez természetesnek számít a mi egyetemünkön. Legtöbbjét könnyedén csatolom a félévi tanulmányainkhoz, azonban akad egy s más, ami már nehezebb dió.

–... fogadok azt sem tudod, mit mondtam az előbb - mered rám kék szemeivel Sydney. Rágógumiját egy papír cetlibe gyűri, amit éppen a füzetéből tépett ki, aztán felsóhajt. Az előadó még pár információt közöl a hallgatókkal, majd eltűnik a gigászi méretű tábla árnyékában. Szemeimmel újra a könyvlistára pillantok, de Sydney nem hagyja annyiban. – Luke egyszerűen... hihetetlen! Komolyan mondom neked, nincsenek szavak arra, ahogyan...

– Nem érdekel! Semmilyen mocskos részlet nem érdekel, Sydney. Nagyon örülök, hogy jól éreztétek magatokat... vagyis egymást, de ennek a történetnek itt vége van. Látod a mosolyt az arcomon? Örülök! Pont - mutatok kényszeredett vigyoromra, mire barátnőm szája legörbül.

– Ami azt illeti, elég galád vagy velem - pillant rám durcásan. A padra csúsztatott listára ejti tekintetét, aztán hangnemet vált. – És amúgy miért is olyan fontos ez a lista? Szerinted harminc-negyven könyv jegyzéke majd elárulja neked, ki rabolta el Miss Könyvmolyt? Ez gyerekes, próbálj meg nagyban gondolkodni... akárcsak Dorian. Ja, és ha már itt tartunk, mi is van köztetek? - Szemeiben a reváns tüze ég. – Jaj, nem akarok mocskos részleteket hallani! Nem érdekel, hogyan bilincselt az ágyhoz, és hogyan... - parodizál engem.

– Megint kezded? - sandítok irányába bal szemöldökömet felvonva. Ő megrázza a fejét, aztán a lap után kap. Szemügyre veszi a címeket, arcán a gondolkodás ráncai jelennek meg. Hunyorít, aztán újra elernyednek szemét környékező izmai. Én a pulpitus felé révedek, ahol Dr. Miller kószáló alakja tűnik fel. Kezében a beadandók. Köztük turkálódva kikeres egyet, majd beleolvas. Összevont szemöldöke elégedetlenségről, sőt zavarról árulkodik. Percek telnek el, mialatt az előadóterem kiürül, már csak mi maradunk ott Sydney-vel és a professzor úrral. Titkon reménykedem, hogy éppenséggel nem az én összecsapott munkámat konstatálja, mert akkor igencsak szorult helyzetben vagyok.

– Sydney... neked ugyebár küldenek a szüleid pénzt rendesen. - Gyanút fogva rám szegezi tekintetét, mereven figyel. - Ebből szoktál ruhákat vásárolni, szórakozni, enni alkalom adtán - mutatok csont vékony karjára. – Mi másra szoktál még költeni?

– Barátokat segítek ki, ha úgy adódik, de miért kérdezed? Kérlek, ne vedd fel ezt a nyomozó vagyok, kerülgessük csak a forró kását hozzáállást, mert elmondom, hogyan végződött az este Luke-kal. - Visszaadja a jegyzéket, aztán pakolászni kezd. Összehúzza a tolltartóját, becsukja a füzeteit, a táskájába csúsztatja tanszereit, majd rám vezeti tekintetét. Megkövült arcomat figyeli, aztán csettint egyet. – Hahó, Jenna!

– Oké, minden rendben - rázom meg a fejemet. - Akkor konkrét leszek, csak a te kedvedért. Adtál kölcsönt Mr. Watson-nak, a portásnak? Minden okunk meg van rá, hogy gyanakodjunk Dorian-nel, szóval ez fontos lenne. Adtál neki vagy sem? - szegezem neki a kérdést komoran.

– Igen, többek közt neki is. Egy tetemesebb összeget kért még a múlt hónapban, amit azóta sem köhögött ki. Tudod, én nem szeretném őt bántani, de szükségem volna a pénzemre. Többször érdeklődtem, de csak halasztgatja... ma pedig... olyan szúrós tekintettel követett, azt hittem keresztülszúrja a szívemet. Kezdek egy kicsit félni tőle. - Hangja egyre halkul, míg végül suttogásba reked: - Szerinted elmebeteg?

– Dorian beszélt vele, de erről nem mesélt nekem. Szerintem teljesen egészséges, inkább megkeseredett vagy talán megfásult. Gondolj csak bele, elvesztette a családját, egyedül él. Nem állítom, hogy ő az elkövető, de lehet, hogy ő majd rávezet arra az ösvényre, aminek a végén ott vár a gyilkos. - Sydney szemeibe félelem játszik, csak ekkor veszem észre, milyen baljós hangnemet öltött a hangom. Megköszörülöm a torkom, majd egy mosolyt faragok az arcomra. Míg barátnőmet sokkolja, engem felvillanyoz a téma.

– Jenna, vigyázz magadra - simogatja meg a karomat, aztán felemelkedik mellőlem és a kijárat felé lódul. Lesuhan az üres sorok között, s már csak az illata marad hátra, amint kilibben az ajtón. Ezennel ketten maradtunk, a tanár és én.

Dr. Miller professzor még mindig olvas, az arcán húzódó ráncok elkeseredettségről adnak tanúbizonyságot. Óvatosan felemelkedek a székemről, hogy kedves barátnőm példáját kövessem, de kifele menet az idős férfi megszólít. Visszahív a katedrához, hogy pár kellemetlen szót váltsunk. Köztudottan kedvel engem, ahogyan én is őt - így még fájóbb a köztünk lefolyó dialógus. Az én dolgozatomat még nagyobb szigorral figyeli, ez tükröződik a szavaiból. Meglepetés ér, amikor a magánéletemről kezd faggatni, hogy alszom-e eleget, étkezek-e rendesen. Dekoncentráltnak titulál a benyújtott dolgozatom, és az egyre gyakoribb hiányzásaim miatt. Igyekszem menteni a menthetőt, de húsz perc szópárbaj után ez egyre reménytelenebbnek tűnik. Az úr nyájas hangján másodjára is elmondja, miért kell komolyan vennem az egyetemet. Atyai aggodalmait ígéretekkel próbálom hűteni, de ő gyakorlott apuka módján átlát a szitán.

– Jenna, kérlek... figyelj oda. Nem szeretném az egyik legjobb diákomat elveszteni - tolja arcomra kezét, hogy végigsimítson az arccsontomon. Elmosolyodok egy pillanatra, majd bólintok egyet. Ő átadja a dolgozatomat, s megkér, hogy a javított változatot adjam le a jövő héten. Tudomásul veszem, hogy ennek a történetnek itt nincsen vége, mire egy magas fiú lép elő a semmiből.

– Bravó! Kár, hogy engem sosem bíztatsz így - szólal fel gúnyosan. - Ha már ilyen óvóan védelmezed a kis hölgyet, miért ne intézhetnéd el egy tollvonással a dolgot? Minek javítsa ki? És amúgy is, jössz nekem eggyel... Ne kínozd őt ilyenekkel - dőlnek belőle a szavak. Dorian mellém sétál és kiveszi a kezemben szorongatott laptömeget. Egy határozott mozdulattal ketté tépi, s csak ez után emeli újra tekintetét a professzor szemüvegére.

– Túlságosan messzire lősz, Miller - replikál a velem szemben szobrozó úr.

– Miller... - rebegi a fiú. – A fiam megszólítás túlságosan megalázó volna, teljesen igazad van... apa - köpi ki a szót, mintha már régóta mérgezné. – Na ne komédiázzunk! A lapokat itt te osztod, nálad a kormány. Most az egyszer kibírod, Jenna amúgy is protekciót érdemel. Mutass egy kis hálát, amiért a kis kedvenced szóba áll az égetnivaló fiaddal.

– Egy hét múlva várom a dolgozatot, Miss Wester. Nincs apelláta, remélem, nem kell csalódnom. Ha elfogad egy tanácsot, ne foglalkozzon Miller-rel. Ezt, mint apja mondom. Kerülje el nagy ívben. - Felmarkolja a papírokat, aztán elindul a kijárat felé.

– Inkább maradj professzor és úgy ossz tanácsokat, mert apaként már rég csődöt mondtál, Miller - követi az apja példáját a megszólítás terén.

Miután az apja távozik, Dorian belever egyet az előttünk húzódó asztallapba. Arcára ömlik az ideg összes jele, izmai összerándulnak, mint akit égető fájdalom ér. Erősen zihál, kezében kettétörik a ceruza, amit éppen akkor kapott fel. Percek telnek el így, mire végül sikerül lenyugtatnia magát. Szemeiben még ott ólálkodnak a nyugtalanság színei, azonban örülök, hogy fizikai feldúltságán sikerül átlépnie. Kedvesen támaszkodó kezére fűzöm ujjaimat, s hagyom, hogy rádöntse homlokát. Bőrömbe simul gyors pulzust diktáló bőre, mintha osztozni szeretne a feldúltságban, ami pillanatok alatt térdre kényszerítette. Azonban lábra áll. Újra erőt vesz magán, s felém fordul:

– El fogom intézni, nem kell megírnod azt az átkozott dolgozatot. Hagyd a fenébe, ez az egész nem erről szól. Te csak közénk estél, de itt csupán rólunk van szó. Dacolni akar velem. De nem engedem. Bocsásd meg, hogy ez ilyen kellemetlenül alakult.

Kihúzza bőröm alatt pihenő kezét, mire én visszarántom a karomat. Megijeszt a hirtelentett mozdulat, amin Dorian jót mulat. Az arcára szögelt bazsalygás szüntelen, ami jó jelnek bizonyul egy ilyen jellegű lelki durrdefekt után. Bár a fiú hamar összekapta magát, látszott rajta a megviseltség. Nem először történt ilyen, és valószínűleg nem is utoljára. Nem tudtam, mi lehet a családi konfliktus forrása, de nem is szerettem volna túl mélyre ásni magam az egészbe. Dorian egy nyitott könyv, aminek a betűi még megfejtésre várnak. Nyitott, ám tettei alapján kiismerhetetlen. Tökéletes párosítás, egy édes paradox.

Kiismerhetetlenségének legújabb bizonysága a harmadik emeleti biológia teremhez szerzett kulcs. A terem történetének pikantériája talán abban rejlik, hogy a tanterem mondhatni az egyetem zárt osztálya, azaz csak befolyásos emberek tehetik be oda a lábukat. Dorian Miller nem számít befolyásos személynek, még így sem, hogy az édesapja az egyik legzseniálisabb professzor a tantestületben. Valami más segítette a kulcs megszerzéséhez, ebben biztos vagyok. Több perc faggatózás után végül sikerül kiszednem belőle, hogy a híres-neves portásunktól szerezte, még Mr. McAvoy személyében. Megvilágosodva bólintok a válaszra, miközben a fiú a zárba tolja a kulcsot. Óvatos mozdulattal belöki az ajtót, s mi bepillantást nyerünk a poros szobába. Gondosan bezárja maga mögött a kijáratot jelentő ajtót, majd beljebb invitál, mintha csak a legközelebbi kávézóba ugrottunk volna be egy csésze eszpresszóra. Nyájasan rám mosolyog, aztán leveti magát a legközelebbi székre, ami éppen az ablak mellett helyezkedik el.

– Foglalj helyet - mutat a vele szemben lévő padra. Én kérésének eleget téve leereszkedek a műanyaglapra és figyelmes szemeimmel a tekintetébe fogódzkodok. Jól tudom, mire készül. Információkat szeretne velem közölni, amik előremozdíthatják a nyomozást. Ugyanaz a komolyság ül az arcára, mint minden egyes alkalommal, amikor a nyomozás került előtérbe. A levegő állott, ezért egy halvány mozdulattal ablakot nyitok. Csupán bukóra, nehogy kiszúrják a jelenlétünket a kint ólálkodók. – Átfutottam a könyvek listáját, és mintha túl sok volna az orvosi témájú szakirodalom... - Szólni szeretnék, de ő leint. - Tudom, ez normális. De ha összehasonlítanánk az általad, általam és általa kivett könyvek számát, messze ő vezetne. Olyan témákban is olvasott, amik messze esnek a tananyagtól. Elhiszem, hogy érdeklődő, de ez gyanús. Éppen ezért felkerestem a háziorvosát, aki a személyi jogokra hivatkozva elutasította az információközlést. Hiába, van az a fal, amit még McAvoy nyomozó sem tud áttörni. Külön papír kellene, ami feljogosít arra, hogy bizalmas információkhoz jussak. Nos, ez elég meredek. Ezért gondoltam arra, hogy érdemes volna elbeszélgetni Luke barátunkkal, hiszen a lány tőle kölcsönzött, csak beszéltek valamit ezekről. Ám... a fiú elég zárkózottá válik, amikor Annie-t említem. Szerintem próbát kellene tenned, hogy barátságos úton közelítsük meg a srácot. Ott van Sydney, azt hiszem ők, most elég jóban vannak. Mi lenne, ha rajta keresztül környékeznéd meg Curtis-t? Szervezz valami programot, ahova elhívhatja...

A szavak sokasága határozott ösvényt vág az elmémbe, mindent kizárok. Csupán Dorian mozgó ajkait és halk szavait figyelem, amik egy kerek történetet írnak le. Kijelentéseire bólintok egyet-egyet. A Sydney-Luke elmélete kimondottan tetszik, az eljárást közel érzem magamhoz. Szeretek kedveskedve csevegni, és közben infókat halászni a partnerem szavaiból. Ez az én munkám lesz.

– Rendben van. Akkor programot fogok tervezni, te pedig... szerintem ideje lenne kiforgatnod  a szobánkat. Biztos vagyok benne, hogy akad egy tárgy, vagy cetli, ami Annie magánéletével kapcsolatos. Gyűjts össze mindent, és próbálj meg nyomokat keresni. Hátha van valami bizarr a naplójában, ágya alatt. Úgy vélem többre megyünk, ha te kutatsz. Ebben profi vagy - kacsintok, hogy ösztönözzem. Nem szeretném, hogy üresjárata legyen. Azért vagyunk ketten, hogy egyszerre több feladatot is el tudjunk látni.

– Jól van - egyezik bele. Elnyűtten hajába túr, aztán tekintete az üveglap mögé réved. Az ablakon keresztül mustrálja a fákat, míg én szemeimet rajta tartom. Szemében látom a fáradalmakat, s némi megfoghatatlan fájdalmat. Keserű rezignáció lengi körül az auráját, s végül hosszas bámulás után megesik rajta a szívem.

– Mi történt? A családod...

– Semmi szokatlan. Meghalt - nyögi ki egykedvűen, mintha egy unalmas dal szövegét hadarná. – Anyám. Még a szülőszobán - tekintete elkerül, mereven az utcaképet fürkészi. Mintha a betonlapon a múlt foszlányai játszanának, amit ő unott narrációval közvetít. - Hogyha apám választhatott volna körülünk, őt választotta volna. De nem választhatott. Pech. Majd talán egy másik életben - veti rám szempárját, egy mosoly kíséretében. Mondandója iróniától keserű, mire nyelnem kell. – De van ennél aggasztóbb, azt hiszem - tereli vissza figyelmét a kinti világra.

– Mi? - teszem fel halkan a kérdést.

– A barátnődet most viszik a sittre. Valamit talán elfelejtett közölni velünk?

Az egyetem előtti udvarra vetem tekintetem, ahol éppen Sydney-t pillantom meg, ahogyan oldalról két férfi hurcolja. A lány idegesen rángatózik, de a rendfenntartók nem engedik el, határozott szorításban tartják, míg el nem érnek vele a rendőrautóig. Én kapkodva nyúlok a telefonomért, hogy a névjegyzékben apám telefonszámára leljek. Fel kell hívnom az édesapámat, most!

Díj

Díjáradat

                              annak rendje, s módja szerint

Ahogyan engem ismertek, nem szoktam benne lenni a díjazás áramkörében, mivel teljesen feleslegesnek tartom. Mivel a személyek, akik a díjat küldték nekem kérdéssel fordultak hozzám, gondoltam legalább azokra választ adok (feltételezve, hogy érdekli őket). Bár továbbküldeni nem szándékozom, egy nagy KÖSZÖNÖM-öt érdemelnek a kedves olvasók. Lássuk tehát a kérdéseket! ♥ ♥ 

................................................................

.............____________________________

KÉRDÉSEK HAYLEY BLUE-tól

1. Mi ösztökél arra, hogy jobb író lehess?

Leginkább az olvasók véleménye, de természetesen él bennem az igény a fejlődésre. Szeretek igazán jó lenni abban, amit csinálok - szinte maximalista vagyok. Bár az írást nehéz tökéletesen kivitelezni, mindig igyekszem jobb és izgalmasabb lenni az olvasók előtt. A lényeg, hogy ámuljanak!

2. Szoktál azon gondolkodni, vajon válhat-e belőled író egy nap?

Természetesen szoktam, akárcsak mindannyian a blogvilágban. Nem gondolom, hogy ez lehetne a kizárólagos munkám, de másodállásnak tökéletes volna. Hobbiból munka, ki kívánhatna ennél többet? Ettől függetlenül nem gondolom, hogy elég eredetiség lenne bennem ahhoz, hogy író legyek. Írok az itteni olvasóknak, és ez kellemes.

3. Milyen gondolatokkal tekintesz a jövődre? Vajon hogy fog alakulni?

A jövőm csillog, villog, hívogat. Pozitívan gondolok rá. Most egy új élet küszöbén állok éppen, most megyek egyetemre ugyebár. Nem szeretnék félelemmel vagy felesleges aggodalommal bajlódni, csak hagyom, hogy történjen, aminek kell. Barátokat gyűjtök, szórakozok, tanulok, nevetek, sírok. Bármi is legyen, azt tiszta szívvel teszem.

4. Szerinted egy történetben fontos, hogy sok fordulat legyen benne? Vagy elég, ha a cselekmény tempója kevésbé gyors, és lassabb tempóval halad a tetőpont felé?

Nyilvánvalóan az olvasók szeretik a fordulatokat, de nem gondolom, hogy alapvető szükséglet. Egy regény más módon is élvezetes lehet, pl. humor vagy veszély útján. Magyarul a válaszom: elég, ha a cselekmény tempója kevésbé gyors, és lassabb tempóval halad a tetőpont felé.

5. Szoktál angolul olvasni?

Nem, de szeretnék és tervezem. Csak annyi mindent kellene még magyarul... áh! Ne is beszéljünk erről, mert depresszióba zuhanok.

6. (egy apró, mégis elég egoistának tűnő kérdés) Mit gondolsz az Escape történetről (ha beleolvastál bármikor is)?

Sajnálom, nem olvasom.

7. Mi a véleményed arról, hogy a bloggerek világában sok egyedi, és több tucat sablon blog van (amiket úgy tűnik, jobban előnyben részesítik, mint az egyedi példányokat)?

Nem szeretem a sablonokat, ezért én igyekszem elkerülni ezeket. Persze az ember szíve joga, mit olvas, ebbe nem is igazán szeretnék beleszólni. Hogyha őt boldogítja a sablontörténet, akkor olvassa és mosolyogjon sokat, őszintén, mert erről szól az élet. Engem nem zavarnak különösebben a sablonos blogok, de mindenkit ösztökélek a kreativitásra.

8. Mit tennél, ha a holnapi napod lenne az utolsó a Földön (és mondjuk aznap éjfélkor pontban világ vége lenne)?

Felkeresném a szeretteimet és elmennék velük a belvárosba, hogy még egyszer megcsodáljam Budapest színeit. Valószínűleg ennék még egy Shake-et, és hangosan énekelnék, amit Steph kísérne gitáron - mert miért is ne. Mindenkinek elmondanám, hogy szeretem és a blogot átadnám valakinek, hogy folytassa. Meghallgatnám a kedvenc dalaimat, aztán boldogan költöznék szebb vidékre.

9. Mi a kedvenc személyes tárgyad, ami nélkül nem tudnád élni (és most mellőzük az ételeket és hasonló szellemes beszólásokat :D)?

Sajnos a laptopom.

10. Ha tehetnéd, elmenekülnél az életed elől, s kezdenél újat valahol másutt?

Nem. Abból kell kihozni a maximumot, ami van. Nem véletlen vagyok itt ebben a testben.

11. Kit és mit vinnél magaddal, ha el kellene valahonnan menekülnöd egy idegen országba?

Tárgyak: laptop, telefon, gitár, rágó, ruha, angol szótár, fejhallgató, napló, toll, uborka.

Személyek: szüleim, legjobb barátaim, egy random szakács.

.............____________________________

KÉRDÉSEK JUST ME ;)-től

1. Mi a kedvenc számod (per pillanat)?

Moya - Come and get it. Hallgassátok, fantasztikus! ♥

2. Hány éves vagy?

Tizennyolc és fél éves leszek augusztus 23-án. Hihetetlen, hogy már csak másfél év és a kettesek sorába állok. Szörnyű húsz éves leszek, ezt már most érzem... Addig jó, amíg tinédzser vagyok, addig hivatkozhatok a hormonokra az őrültségeimet illetően.

3. Kedvenc sorozatod?

Odaát. Már rég nem követem figyelemmel a részeket, de régen oda és vissza voltam a sztoriért és a színészekért. Bizony, bizony: Sam Winchester team oszlopos tagja vagyok és leszek! Ez a fantasy történet nagy benyomást gyakorolt rám.

4. Fantasy vagy krimi?

Smooth Criminal apropóján kötelességem krimit írni.

5. Nézed az amerikai x-faktort?

Szoktam szemezgetni, és nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mely világsztárok szabadultak ki onnan. Bár a britek kevésbé szeretik ezt a műsort, szerintem színvonalas és érdemes nyomon követni a produkciókat. Hogy amerikai, brit vagy ausztráliai számomra mindegy.

6. Kedvenc x-faktoros énekesed?

Nincsen, sajnálom. Kedvelem Olly Murs művészurat, és Amelia Lily művésznőt, rajtuk kívül szívesen hallgatom a Little Mix-et, JLS-t, és még sokakat. Szerintem ők igazi egyéniségek, s ezáltal szerethetőek számomra.

7. Kedvenc sütid?

Sütit nem tudnék említeni, de kedvencem a dobostorta. Kedvelem a gyümölcsös dolgokat, és szívesen falatozok a kókuszos ételekből is. Ám igyekszem magamat távol tartani ezektől a káros szenvedélyektől. No more sugar, darling!

8. Filmek vagy könyvek?

Mostanság egyre több filmet nézek, de még mindig erősebb a vonzalmam a könyvek irányába. Hasznosabbnak tartom az olvasást, és szerintem több izgalmat is tartogat egy filmnél. A karakterek teljesebbek, a gondolatok szabadabbak, az időtartam hosszabb.

9. Fodrász vagy fogorvos lennél inkább?

Egyértelműen fodrász, hiszen a nővérem is az. Tetszenek a frizuraformázás módszerei, az épülés-szépülés mindig a kedvenceim közé tartozott. A fogorvosi szakma tisztelendő mindaddig, amíg nem nekem kell más szájában matatnom. Ne, ilyet sose kérjetek!

10. Kedvenc tantárgy?

Most, hogy éppen nem iskolaidő van könnyebb válaszolnom, hiszen csak az emlékeimből táplálkozom. Totális kedvenc nincsen, azonban kedvelem a matematikát, az informatikát, az irodalmat és az angolt. Ha egyet kellene választanom, valószínűleg az irodalom volna.

11. Kedvenc filmed?

Ilyennel nem szolgálhatok. Nincsen kedvencem.

.............____________________________

KÉRDÉSEK DREAMYGIRL-től

1. Gondolkoztál már azon, miért születtél meg? Miért pont ebbe a testbe?

Azon szoktam gondolkodni, milyen testet adnék magamnak, hogyha én rendelkeznék efelett. Elszomorító, hogy álomrajzaimban szőke egyenes hajam van és kék szemem, míg a valóságban fekete hullámos hajamhoz barna szem társul. Magyarul a totális ellentét a fantáziám, de úgy gondolom felesleges ilyenről képzelődni. De egy biztos, ha egy valamit változtathatnék magamon kék szemeket kérnék az Istentől. S hogy miért születtem meg? Hogy kiteljesedjek!

2. Mik azok a dolgok, amik szerinted elítélendők (emberi tulajdonságokra gondolok)?

Elítélendő a hazugság az én szememben. Legyen az embernek egy egészséges becsülete, ami visszatartja a sötét dolgoktól. Hogyha valakiből hiányzik a tartás (becsület), az mélyen elítélendő úgy gondolom. Nem kell kristálytiszta lélekkel rendelkezni, de törekedjünk a jóra. Ha a szándékaink tiszták, a jellemünk pozitív.

3. Ha valamit megváltoztathatnál az életedben, mi lenne az?

Valószínűleg elvenném magamtól a dadogást, mert az pszichésen igazán nyomasztó. Szeretnék könnyed maradni a kommunikáció terén, hiszen szeretek beszélni és előadni. Le szeretném bontani azokat a lelki gátakat, amik megakadályoznak a kiteljesedésben.

4. Kedvenc sorozatod?

Odaát (feljebb teljes válasz).

5. Hova szoktál menni a barátaiddal a legszívesebben?

Legszívesebben a Duna csendes partját járom, vagy éppenséggel moziban ülök és nevetgélek velük. Szinte lényegtelen hol vagyunk, csak legyünk együtt és maradjunk őszinték a másikhoz. És ennyi, kész a tökéletes délután.

6. Mit szeretsz magadban a legjobban?

Hogyan is választhatnék egyetlen tulajdonságot? :) Szeretem magamban a naivitást és az őszinteséget. Ezek jellemeznek a leginkább, ezek a védjegyeim, ezért megtanultam szeretni őket. Amíg nem játszanak ki, igazán mulatságos ez a kettő. Ha kijátszanak... az már teljesen más eset.

7. Melyik sportot kedveled?

Sajnos nem kedvelem a sportokat, de az úszás már kisebb korom óta közel áll a szívemhez. Szeretem a vizet, ezért igyekszem a nyár folyamán kihasználni az adandó alkalmakat. Ezen kívül év közben megkedveltem a táncot - amiben bár béna vagyok, egész jól ment (magamhoz mérten).

8. A díjak kérdéseire őszintén szoktál válaszolni?

Abszolúte.

9. Sokat szoktál agyalni valamin, vagy csak úgy "lesz, ami lesz" alapon belevágsz?

Általában lesz, ami lesz alapon vágok bele a dolgokba. Persze szeretek meggondolt lenni, de a spontaneitás fontos az életemben. Hagyom, hogy a pillanatnyi gondolatok és ötletek vezéreljenek. Az igazán kreatív embernek felesleges tervezgetni...

10. Hol élnél a legszívesebben (ország)?

Szuper a kérdés, ezen most elgondolkodtam. Én szeretem Magyarországot, de mivel ez a szülőhazám, ezt kizárom. Ha lebombáznák az országunkat a földönkívüliek, akkor valószínűleg Ausztráliát vagy az USA-t venném célba. Angolajkú vidékre mennék ez biztos...

11. Sok barátod van itt blogspoton?

Attól függ, mi számít soknak! Szerintem sok van, viszonylag. :)

.............____________________________

KÉRDÉSEK TPR-től

1. Ha lenne rá esélyed, mit tennél meg most azonnal úgy, hogy nem bánnád meg?

Mindenre van esélyem, és igyekszem semmit sem megbánni. Ha valamit meg akarok tenni, azt meg is fogom! Lehet, hogy támogatás híján nehézkes volna, de ez lényegtelen. Nincsenek elvetemült vágyaim, amik az őrültség határát súrolják. Én már csak ilyen unalmas vagyok.

2. Melyik időbe mennél vissza, vagy előre, ha lenne egy időgéped? Kíváncsi lennél a jövőre?

Nem vagyok kíváncsi a jövőre, hiszen amennyit rám mér az élet, annyit mindenképpen megismerek majd belőle. Alapvetően jobban szeretem a futurisztikus dolgokat, mivel a múlt kevésbé izgat, de meglehet, hogy visszarepülnék a II. világháborúba, Auschwitz környékére. Bár vérfagylaló a téma, engem érdekel.

3. Ha megtehetnéd, mit változtatnál meg a világban?

Lerombolnám a kapitalizmust, és betiltanám a multinacionális nagybirodalmak kiépülését. Nem engedném, hogy komoly differencia alakuljon ki országok gazdasága között, hiszen a gazdaság nagy befolyással van a mindennapjainkra. Erősebb közbiztonságot alkalmaznék, aztán adnék mindenkinek egy tál fagyit. :)

4. Van valamilyen célod? Ha igen, mi az?

Természetesen vannak céljaim, szerintem minden egészséges embernek vannak céljai. Én szeretnék sikeres lenni a munkámban, amit szeretni fogok, és egészséges maradni ameddig csak lehet, otthonosan berendezni a lakásomat, boldoggá tenni embereket, bárban énekelni, könyvet kiadni, elutazni Párizsba, megírni az év bestsellerét...

5. Hova szeretnél mindenképpen elutazni legalább egyszer az életben?

Párizsba szeretnék egyszer elmenni, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vonz ez a város. Ezen kívül még Sydney felettébb érdekel, ahogyan egész Ausztrália. Alapvetően nem vagyok nagy utazó, de ez a két város még az én figyelmemet is megragadta.

6. Hiszel a szellemekben? (Bocsi, de erre én is kíváncsi vagyok. ;))

Hiszek! Egy Odaát fan szerintem minden természetfeletti dologban hisz, vagy legalábbis szórakoztatja a gondolat, miszerint léteznek. Én úgy gondolom sok dolog létezését még titok fedi, de nem vagyunk egyedül. Most éppen a vállad felett kukucskál egy kopogó szellem.

7. Melyiket kedveled jobban: a hideg telet, vagy a meleg nyarat?

Ez nagyon nehéz kérdés. ÖT PERC MÚLVA. Oké, akkor legyen a meleg nyár. Több szabadidőm van és még úszni is el tudok menni. Szépen süt a nap, amitől kivirul a táj és ezernyi élénk szín robban az íriszedbe. Egyszerűen gyönyörű, emellé kétség sem fér.

8. Mit tennél, ha nem számítana a pénz?

Kiiratkoznék gazdaságinformatikáról, hiszen az nagy szívás lenne ezek után. Összedőlnének a cégek, a vállalkozások feldobnák a talpukat. Számít a pénz! És én fogom elősegíteni a gazdaság felvirágozását, majd meglátjátok! ;)

9. Kijavítanád a múltad egy részét, ha lenne rá esélyed?

Nem. Ha javítanék rajta, valószínűleg nem ez az ember lennék onnantól. Bergson elmélete szerint a múlt alakít minket, hozzánk ad s művel. A múlt láncolatába sosem nyúlnék bele, mert az nagy károkat okozna a jelenben. Ha kitörölnék valamit, akkor meglehet, hogy számomra fontos személyiség jegyeim vesznének el. Ezt nem akarom.

10. Mitől félsz?

#1. sötétség, #2. kutyák, #3. pókok, #4. bezártság, #5. magasság, #6. magány, #7. szeretteim halála, #8. csonttörés, #9. szánkózás, #10. korcsolyázás, #11. ágyam alatt lakó lény, #12. villám, #13. ismeretlen árnyak az utcán, #14. bűnözők, #15. erős hanghatások... (és még sorolhatnám)

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A KÉRDÉSEKET! IMÁDLAK TITEKET!